2013. május 26., vasárnap

Problémák ( 15. fejezet )





Mint minden reggel, kellemes kávé illatra ébredek. Körül nézek a félig homályos szobán, amit kicsit már átrendeztem. Nem sokat, csak annyira, hogy tudják, hogy járt itt egy nő. Lassan veszem csak rá magam, hogy elhagyjam a puha, imádott ágyat, amit minden reggel nehéz itt hagyni. Kibotorkálok a konyhába, ahol a már megszokott, hőn szeretett látvány fogad. Egy lazán kötött köténykében és zavarba ejtően csak egy alsónadrágban tevékenykedő félisten került a konyhába. Annyira koncentrál, hogy észre sem veszi, hogy mögötte állok. Óvatosan átfonom karjaimat csípője körül, mire összerezzen. Hatalmas gyorsasággal fordul meg velem szembe, hogy láthasson, majd egy apró, amolyan "Jó reggelt!" puszit kapok a számra és visszafordul a reggelinkhez.
Szerelmes pillantások közepette fogyasztottuk el a rántottát és persze a fél liternyi kávém mellett, majd beindult a nap. Elindult a stúdióba, ahol egész későig nem is engedik el. Amíg ő itt hagy, nekem is kellene valamit csinálnom. Előveszek egy filmet, de azt megunom, zenét hallgatok, de annak is vége lesz egyszer. Ha már semmi sem segít, elszórakoztatom magam: ruhákat próbálgatok, amiket most vettem nemrég, kisminkelem magam, megcsinálom a hajam, de egy idő után ezzel is végzek. Végül, mint mindig az ilyen napokon, inkább magamba fordulok. Ilyenkor csak elmélkedek, és csak elmélkedek.

 Elgondolkoztam a jövőmön. Apa mindig is arra buzdított, hogy olyan munkám legyen, amilyet szeretnék és ő ebben teljességgel támogat. Az se érdekelné, ha sztriptízbárban tengetném a napjaimat, csak az a lényeg, hogy boldog legyek. Bárcsak visszakapnám azokat az időket, amikor ezeken még nem kellett gondolkodnom, de most kell. Muszáj valamilyen munkát találnom, nem akarok csak tőle függeni. Lehet, hogy itt lakok nála, de hivatalosan még nem is vagyunk egy pár! Én már nem értek semmit. Olyan lépéseket tettünk, amilyeneket csak a hosszú ideje együtt lévő párok. Összeköltöztem vele, de ezt csak amiatt, hogy Molly ne kapjon el. De hiszen ez a veszély már nem fenyeget! Akkor mégis miért vagyok itt? 
Előszedtem az időközben összeporosodott bőröndöm, majd beletuszkoltam az összes cuccom, amivel ide jöttem. Két óra alatt össze szedtem a cuccaim, és hátrahagyva egy búcsúlevelet hagytam ott a lakást. A hideg levegő, mint mindig, megcsapta érzékeny orrom, majd megszorítva a fogantyút az autóm felé vettem az irányt.

Nem tudok! Nem tudok elindulni, pedig szeretnék. Az eszem azt diktálja, hogy menjek és hátra se nézzek, de az agyam magam elé vetíti az arcát, amint észreveszi, hogy elmentem. Beleroppanna a tudatba, hogy nem állok mellette, és hogy elveszített még valakit. Belülről marcangolom magam, miközben ujjaim fehérek, mert a kormányt egy kissé erősen markolom. Ez nekem nem megy! Nekem ez túl sok. Annyi mindenen mentem keresztül, de mióta itt vagyok, a szeretteimnek baja esik. Sokkal könnyebb lesz minden nélkülem. Mindenki boldogabb lesz...
Utamat a rég elfeledett elhagyatott park felé veszem. Régebben nem kerültem jó társaságba, de ebből Gina rángatott ki. Engem is elkapott az a "tiniribi" korszak, amikor elkezdtem cigizni, bár erről leszoktam, ahogyan a könnyű drogokról is. Akkor hagytam ott a bagázst, amikor történt az a tragédia. Megfogadtuk egymásnak, hogy erről sosem beszélünk senkinek, és ez így is maradt. Azóta sem találkoztam a többiekkel. Elvonási tüneteim miatt egyszer már elszöktem otthonról, még a dacos télen, csak az volt a gond, hogy amikor az egyik tavon keresztül akartam átkelni, beszakadt alattam a jég. Majdnem kihűltem, de egy segítőkész fickó segített nekem. Pár napra kórházba kerültem, de komolyabban nem esett bajom. Akkor költöztem anyához.
Itt ülök, az egyik elhagyatott park egyik elhagyatott padján, és visszaemlékezek. Minden rossz bűnömet meg akarom bánni. Gyónni akarok. Meg akarok szabadulni mindentől ami roszz, csak az a gond, hogy ez áldozatokkal jár. Most, így visszagondolva ezekre a dolgokra eszembe jutnak kissé elvetemült ötletek, de csak egy jut eszembe. Gyorsan előveszem az egyik családi örökségből megmaradt késem, és vészesen közelítek csuklóm felé...

Gina szemszöge

Annyira boldog vagyok! Egész nap mutogatom a cukrászdában dolgozóknak a gyűrűm, ők meg csak a szemüket forgatják már tőlem. Boldogok a tudattól, hogy én is az vagyok, de kissé már idegesítem őket. Nem tehetek róla! Felhőtlenül boldog vagyok ilyen sok szenvedés után. Végre azt érzem, hogy élek. Szinte már el is felejtettem minden olyan rossz pillanatot, amit e nélkül a hülye gyerek nélkül éltem meg. Vagyis most már a vőlegényem. Nehezen emésztem ezt a szócskát, amit hosszú, de nem örökkévalóságig fogok használni barátomra. A tudat, hogy egyszer ott állunk a templomban vagy egy parkban, a madarak csicseregnek, a hozzátartozók könnybe lábadt szemekkel figyelnek minket büszkén, méltóságteljesen, és lélegzetvisszafojtva hallgatják azt a jelentőségteljes szót, ami összeköti két ember életét: "Igen!". Az a szócska, ami megváltoztatja az életet, az a szó, amit minden nap használunk más feltörekvő kérdések válaszaként, de ez más. Mert ez az az 'igen', amire mindenki emlékszik élete végéig.
Mélázásomat Kat zavarja meg, aki egy erősen integető vendég felé fordítja csodaszép gondolatokkal teli fejem. Miután végre megértem, mit akar, dolgozó, ámde nem unalmas munka ruhámban ballagok a fickó felé, aki vagy két kilónyi édességet rendel. Kívülről is látszik, hogy nem igazán szokta sanyargatni magát, hogy jól nézzen ki. Az ing majd szétfeszül rajta, izzadtsága, percenként körülbelül 2 liternyi, kerül olyan helyekre, amikbe beleborzongok, ha csak maga a szó jelenik meg előttem. Megrázom a fejem, majd leadom a sütőknél dolgozó Milly-nek a rendelt süteményeket.
A percek csiga lassúsággal telnek, de nem is bánom ilyen jó társaságban. A lányokkal jól elszórakozunk a vevőkkel teli órákban, és el tudják bennem rejteni mélyen a szörnyű kétségeim. Sajnos, miután rádöbbentem, hogy a varázslatos napnak vannak hátrányai is, berezeltem. Röstellem magam, de bepánikoltam. Hogyan is lehetne tökéletes egy ilyen nap: ha mi nem vagyunk ott! Rengeteg dolog elromolhat, a virágok, az ételek, a vendégek késnek, mi magunk késünk el onnan. De miért is foglalkozom ezzel most? Egy szóval sem beszéltünk arról, hogy most azonnal akarnánk ezt az egészet, akkor meg minek idegeskedek? Valami biztos nincs rendben velem...

Trina szemszöge

Lehetetlen! Miket képzelek én? Miért akarom tönkretenni a saját életem? Miért akarok annyi rossz után én magam lenni az okozó? Én idióta abba sem gondoltam bele, hogy hogyan fogadnák ezt az egészet. Apa biztosan összeroppanna, a többiek szenvednének, és ezt nem engedhetem meg magamnak! Miért nincs itt ilyenkor, aki segítene? Ebben a helyzetben csakis Merci tudna segíteni. Ő az egyetlen, aki tudja az összes titkom, az egyetlen, aki megért, és aki nem ítél el. Ő számomra nem egy barátnő. Ő a testvérem!
Zavarodottan kezdem el kutatni a zsebemben csörgő mobilom. A képernyőn apa neve villog, ami mosolyt csal az arcomra. Gyorsan felveszem, majd egy halk köszöntés után készen állok, hogy végighallgassam, mi is a probléma már megint.
-Most engedtek ki, és hát kéne egy fuvar. Tudnál ebben segíteni kislányom?-kérlel halkan, mégis kissé túlkiabálva az ilyenkor hatalmas dugókat okozó kocsik hangját. Boldogsággal tölt el a tudat, hogy először nekem szólt, bár ki másnak tenné? Nincs senkije, ezért eléggé magányos lehet. Kellene neki egy társ, de én ebbe nem szólhatok bele. Mondjuk eleve sosem engedte, hogy beleszóljak akár egy kicsit is az életébe, de ezt főleg neki kell elintéznie.
-Persze, 10 perc és ott vagyok!-hadartam gyorsan el, majd bontottam is a vonalat. Odarohantam a kocsihoz, és pár pillanat múlva már száguldottam is a kórházhoz.

Miután hazavittem apát, elláttam minden gondját, ami nem csak annyi volt, hogy takarjam be vagy ilyesmi, nem, ő külön teát kért enyhén vajas pirítóssal, hozzá a kedvenc sportújságjával, no meg persze én kapcsolgattam neki a távirányítón a gombokat, mert elfáradt a keze. Már majdnem megkért arra is, hogy mossam meg a fogát, de inkább leállítottam, mielőtt azt tenném, amit a fejemben kigondoltam. A tervem az lett volna, hogy fogom az egész tubust, majd a felét rányomom a fejére, aztán jól eldolgozom a haján, végül hoznék egy palack vizet, és szépen ráborítanám, de sajnos ez nem történt meg. Végre megint az a családi hangulat uralkodott, ami már nagyon hiányzott nekem. Sajnos már nagyon késő volt, ezért "haza" kellett mennem. Úgy gondoltam, hogy holnap visszaköltözök apához, akár tetszik Ericnek, akár nem.

Az ajtó nehezen adta meg magát nekem, de végül csak hatott a varázserőm, vagy mim, és sikerült berúgnom azt a hülye fából készült "csodát". Ledobtam az előszobában elhelyezkedő szekrényre a kulcsom, majd felakasztottam. Nagy csönd volt, amit nem igazán értettem, de aztán beljebb lépkedtem a nappali irányába, és megláttam, miért is van ilyen nagy csend.
-Mit keresel te itt?


2013. május 5., vasárnap

Az eljegyzés ( 14. fejezet )

 Sajnálom, hogy csak egy ilyen rövidke résszel ajándékozlak meg benneteket, de sajnos sürget az időm. Nem is akarnám tovább húzni az időt, szóval nyugodtan olvassátok csak!

                                     
                                                                     Pretend it's ok


Gina szemszöge

Teljesen kétségbe vagyok esve. Anyám mellém állt, de apa szó szerint kitagadott. Azt mondta, hogy takarodjak, és hogy meg ne lásson többet. Ha meglát az utcán, átmegy a túloldalra. Ha átmegyek anyához, akkor neki hirtelen fontos dolga akad, és már rohan is el. Esze ágában sincs támogatni vagy ilyesmi. Nem! Ő megy a saját feje után. Már abban is kételkedek, hogy egyáltalán fontos vagyok-e neki.

                                                                               ...


Most itt ülünk Trinával az orvosnál. Kezemmel a fotó szélét markolom. Még mindig nem hiszem el, hogy ez a kicsi kis pont az én gyerekem. Olyan édes és ártatlan. Nincs senkije, csak rám számíthat. Érzem, hogy jó lesz vele a kapcsolatom, ha nagyobb lesz. Istenem, megjelennek előttem olyan képek, amikor a kertben játszunk, ahogy megveszem neki az első cicáját. A kép, amikor először viszem oviba, majd iskolába. A ballagások, érettségi, diploma. Ahogy büszke anyaként ott bőgöm el magam, amit a lányom szemforgatással jutalmaz. Kinek lenne szíve...az...abortuszhoz?

-Minden rendben?-simogatta meg a vállam.

-Igen, csak eddig jó döntésnek gondoltam ezt az egészet, de most... Itt ez a kis csöppség, és lehet, hogy nem normális családban nő fel, de én büszke leszek az én kislányomra...

-De lehet, hogy fiú! Még nem tudhatjuk!-mosolygott T. Istenem! Mit kezdenék nélküle?

-Engem csak az érdekel, hogy egészséges legyen.

-Pontosan! Na de most mennem kell, mert elkések az edzésről. Nem baj, ha nem kísérlek haza?

-Dehogy! Menj csak! Kibírom valahogy!-próbáltam magamra erőltetni egy mosolyt, de nem ment. Nem hitte el. Mindig átlátott rajtam. Nagy nehezen, de megértettem vele, hogy nem lesz semmi baj.

-Szia!-már fordult is el. Léptei kecsesek voltak, akármennyire is fáradt. Még így is, hogy el kell tűrnie a hangulatingadozásaimat, őszintén elfogad. Ilyen embereket nem találni mindenhol!

-Várj!-kiáltottam utána-Köszönöm, hogy befogadtatok...

-Ez nem kérdés, de már ezerszer megköszönted. Ha még egyszer ezt teszed, kinyírlak!-nevetett fel, majd tényleg elment. Lassan összeszedtem a cuccaim, majd elindultam. A hideg levegő megcsapta az orrom, de most jól esett. Végre nem volt hányingerem. Mostanában fogytam jó pár kilót. Trina már ki van készülve, hogy alig eheti mellettem azokat a kajákat,amiket szeret. Ugyanis rosszul vagyok bármilyen hústól, tejterméktől, és még a buborékos ásványvíztől is. Már magamra sem ismerek. De megéri érte. Ahogy sétáltam, hirtelen a lámpák kigyulladtak. Este van. Ilyenkor kezdődik igazán az élet. Az utcák, így karácsony környékén gyönyörűek. Minden üzlet ki van valahogy díszítve. A gyerekek önfeledten szaladgálnak, játszanak a hóban, élvezik a telet. A fehér dara enyhén száguldott forró bőrömre. Mindent odaadnék ezekért a gyönyörű fehér napokért.
Az úton sétáltam át, amikor megláttam egy autót. Nem tudom, hogy látott-e, de szemmel láthatóan nem lassított. Próbáltam elkerülni az elkerülhetetlent, de nem ment. Nagy csapódás, aztán csak sötétség...

                                                                               ...

Lassan kinyitom a szemem. Minden fehér. A levegő tele van a tisztítószerek és a kórház jellegzetes illatának keveredésével. Valami pittyegést hallok, ami eléggé idegesítő. Trina a kezemet szorongatja, szeme ködös a könnyektől. Észre sem veszi, hogy felkeltem, csak amikor már szólítgatom. Hirtelen szavaimra felkapja a fejét, és hatalmas, a sírástól duzzadt szemével engem vizslat. Próbál lenyugodni, de valami gátolja ebben. Örül, hogy felkeltem, de még mindig olyan furcsán viselkedik.

-Basszus, hagyd már abba ezt a nézést! Már kezd idegesíteni! Ha van valami probléma, akkor mondd el, csak kérlek szépen ne bámulj így! Mi a baj?-hirtelen krokodilkönnyeket kezdett el hullatni, ami engem is megrémített.

-A balesetben nem sérültél meg annyira súlyosan. Megúsztad pár enyhe zúzódással. Pár nap, és haza engednek.

-Na, ez jó hír! Akkor miért nézel úgy, mint egy anya, aki most veszítette el a gyerekét?-mosolyodok el, de aztán le is lohasztom arcomról. Trin nem válaszolt, csak össze-vissza kapkodta a fejét a szobában, csakhogy ne kelljen rám néznie. Ekkor jutott el a tudatomig, hogy miért is csinálja ezt-Csak nem...-nem tudtam befejezni mondatom, kitört belőlem a zokogás. De nem csak az a sima, hanem egy mélyről jövő, hisztérikus bömbölés. Ezt nem hiszem el! Istenem, miért büntetsz engem? Ha már megajándékoztál azzal a kis gyönyörűséggel, miért veszed el tőlem? Mivel érdemeltem ezt ki?

                                                                               ...

Három hét telt el. Miután kijöttem abból a fertő tanyából, élő zombivá változtam. Nem szóltam senkihez, csak ha muszáj volt. Nem ettem, nem ittam, csak gondolkoztam. Egészen addig, amíg el nem vittek engem megint dokihoz. Ott kiderült, hogy anorexiás lettem. Azóta próbálnak nekem segíteni, testileg-lelkileg, már amennyire tudnak. Már nem akarok meghalni, de még mindig mocskosul a padlón vagyok. Apa végre felvette velem a kapcsolatot, de csak annyira, hogy elmondja, hogy minél hamarabb gyógyuljak meg. Kösz, én is szeretlek! Anya és apa között hatalmas a feszültség. Míg anya mellettem áll mindenben, apa, bár nagyon megbánta, de elkötött minden szálat velem kapcsolatban. Most már ő próbálja jóvá tenni a dolgokat, de én ellenkezek. Megérdemli, hisz nem miatta, de a támogatása nélkül ide jutottam. Azt sem tudom már, hogy hova tartozom.

                                                                              ...


Számtalanszor próbáltam végezni magammal, de mindig megállítottak. Gyűlölöm ezeket a szanatóriumokat vagy miket, de segített rajtam. Mióta kikerültem, sokkal pozitívabban látom a világot. Próbálom mindenben csak a jót meglátni, de ez nem megy olyan könnyen. Trina az anyjához költözött, és engem, -bár nem önszántából- de itt hagyott. Itt hagyott a gondjaimmal, a hazug, becsapó gondolataimmal és a törekvő bűntudatommal. Amikor már azt hittem, minden odaveszett, megismertem Lilyt. Ő egy kedves lány, aki másodikos koromban jött az osztályba. A gimis barátságok általában nem örökre szólóak, de ő mindig is mellettem állt. Úgy éreztem, betölti a bennem keletkezett űrt. Együtt sikeresen leérettségiztünk, majd egy cukrászdában dolgoztam. Sok mindent megtanultam, így hát úgy döntöttem, hogy belevágok egy saját vállalkozásba. De mire is mennék támogatók nélkül? Mind Lily, mind anyám részéről kaptam a támaszként nyújtó kezekből, míg a hőn szeretett férfi csak pénzzel segített. Nekem már ennyi is elég, hogy tudjam, még mindig fontos vagyok számára. A bolt beindult, és ezzel együtt az új életem is. Ezután jött az az ominózus buli, barátnőm jóvoltából, ahol megismertem ezt a makacs, folyton éhes, kisfiús, de szeretni való, csodálatos embert...

                                                                            ...

-Atya ég! Nem tudok választani! Segíts!-kiáltok fel, barátnőm válaszát várva, aki rohan is hozzám, szó nélkül. Trina trappolva rohan hozzám, majd kiválasztja a tökéletes ruhát egyetlen pillanat alatt. Mióta Alex bejelentette, hogy elvisz engem az évfordulónk alkalmából egy étterembe, azóta tűkön ülök. Az óra idegesítően kattog, ezért egy kis zenét tettem be. Persze nem is ő lenne, ha nem akadna ki.

-Te normális vagy? Ilyen szart hallgatsz? Miért nem jobbat? Mondjuk Muse, Calvis Harrin?-kezdené el sorolni az egész, több száz sztárból álló listáját, ha én nem állítanám le.

-Az még mindig Calvin Harris!-vágok közbe ingerülten. Nekem ezek a stílusok nem jönnek be. Nem magával az előadóval van gondom, hanem a zenével. Isten irgalmazz, hogy egyszer elcipeljen egy olyan koncertre, ahol azok a rapper németek lépnének fel. Jó, egyszer megnéztem a videójukat, de nekem annyi elég is volt.

-Jó, de mondjuk tegyük be...-ujjával megérintette állát, fejét gondolkozóba állította. Na csak ezt ne! Mondd, hogy nem hozta el...-a One Direction CD-m!-táskájából előhúzta a tartóját, majd kivette belőle azt a kis dolgot, amit én minden habozás nélkül elégetnék. Én, teljes mértékben ellenállok annak az 5 fiúnak, akiknek sikerült elcsavarniuk az én mindenfajta zenét imádó barátnőm, az én legnagyobb bánatomra. Hetek óta mást sem hallok tőle. Persze csakis Eric után. Hirtelen felindulásból kikapom a kezéből a tárgyat, majd messzire eldobom, jelen esetben az ágyamra. A válasz csak egy durcás kép, de érti, hogy nekem ez az este nagyon fontos. Életemben nem voltam ilyen ideges. Mégiscsak egy egész évet ünnepelek azzal a fiúval, aki elrabolta a szívem...

                                                                              ...

Idegesen trappol előttem a pincér, én pedig még mindig nem tudok választani ezekből a finomságokból. Már háromszor rápirítottam barátomra, mert ez egy előkelő hely, és én mindig is utáltam az ilyen puccos éttermeket. Ilyenkor mindig az illedelmes énemet kell elővennem, ami, valljuk be, szinte nem létezik. Pár perc válogatás után megtalálom a nekem megfelelő ételt, majd odaadom a sóhajtó és felszabadult pincérnek a menü lapját.

They don't know about us

-Gyönyörű vagy!-fogja meg kezem Alex, ezzel elérve, hogy feszélyezettségem, mint a kámfor tűnjön el. Csak őt látom, aki gyönyörű szemével végig pásztázza testem. Általában zavar, de ő megteheti, mert nekem nem kell senki más. Közelsége megnyugtat és egyben izgalommal tölt el. Vele megint előjön az a tinilányos énem, aki elpirulva veszi tudomásul, hogy valaki igencsak nekem szenteli a figyelmét.
Mikor végre a desszert maradványait is eltüntetik, teli hassal vetem hátamat a szék támlájára. Ám a barna hercegem részéről még közel sem ér véget az este, mert rendel még pezsgőt. A pincér nem egy üveggel, hanem csak két pohárnyival hoz. Leteszi elém, majd megköszönjük a fáradozást. Már éppen belekortyolnék, amikor észreveszek a pohárban egy különös dolgot. Az üvegpohár alján egy fénylő karikagyűrű lapul. Döbbenten, egyben értetlenkedve bámulom az előttem ülő fiút. Nemes egyszerűséggel kiveszi a pohárból a gyűrűt, majd letérdel elém.

-Amikor először megláttalak, már akkor tudtam, hogy különleges vagy. Rögtön belevágtunk a közepébe, de ez sem jelentett akadályt.-arcom pírba borult, amin ő jót derült, de még mindig látszódott, hogy nagyon ideges-Tudom jól, mennyire nem bírod a romantikus dolgokat, de ezt nem lehet máshogy elmondani. Szeretlek, és szeretném, hogyha egész hátralévő részemben megtisztelnél azzal, hogy azt mondhassam, "Igen, ő itt a feleségem!". Szóval...-vett egy nagy levegőt-Hozzám jönnél, Gina Leila Hamilton?

-Először is, muszáj ennyire romantikusnak lenned? Kettő: Ne mondd ki még egyszer a teljes nevem, mert megjárod, és három: IGEN!-hangom magabiztosan cseng, de a könnyeim megállíthatatlanok. Mint a patak, mely a sok nehézség és akadály között megtalálja az utat, ahol végighaladhat, majd célba ér egy hatalmas tengerbe, amely elszívja minden cseppjét, majd a folyamat kezdődik elölről. Meghatóan borulunk egymás nyakába, majd remegő kézzel húzza fel ujjamra a gyönyörű karikát, ami azt jelzi, hogy az övé vagyok, csak az övé...














2013. április 14., vasárnap

A múlt ( 13. fejezet )


                                                                         Mirrors

Teljesen ledöbbenten olvastam azokat a sorokat. Meddig képes elmenni? Kinyírja az egész családom?Na ebből elég! Szó nélkül a szobámba rohantam felöltözni. Eric értetlenül nézett rám, de különösebben nem izgatott. Csak el akartam tűnni a világ elől, csak egy pillanatra. Fogtam a táskám és a telefonom, és a kávézóba indultam. Próbált megállítani, de lássuk be, ha Molly megtudja, hogy nála lakok, még engem is kinyír. Levettem kezét az enyémről és pár pillanat alatt a ház előtt álltam. Leintettem egy taxit, majd amint a sofőr elvitt Ginához, kifizettem, majd siettem, mielőtt még késő. Hatalmas megdöbbenésemre Molly boldogan beszélgetett Ginával. Most akkor mi van? Én már nem értek semmit. A kis vöröske, amint észrevett, elköszönt tőle, majd direkt nekem jőve elhagyta a cukrászdát. Gyorsan odaszaladtam Ginához, majd amint megbizonyosodtam arról, hogy semmi baja nem lett, nagyot sóhajtva lenyugodtam. Gina csak furán méregetett.

-Minden rendben? Elég fura vagy! Történt valami?

-Ja, semmi. Azt hittem, hogy egy pók van rajtad.-nem jutott jobb eszembe.

-MI VAN?SZEDD LE!-forgolódott össze vissza, mint egy idióta. Jó, én mondtam ezt, de tök vicces volt. Gyorsan beleharaptam alsó ajkamba, hogy ne vegye észre a mosolyom.

-Oké, szerintem elment.-kuncogtam halkan. Szerencsére nem vett belőle észre semmit.

-Akkor jó. És, hogyhogy betetted ide a lábad?

-Csak régen találkoztunk. De te nem tudsz semmit arról, ami apámmal történt, ugye?

-De. Molly az előbb itt járt...

-Igen, láttam.-vágtam közbe flegmán.

-Na mindegy, és említette, hogy mennyire ki vagy borulva. De ugye nem csinálod megint?

-Nem, nyugodj meg. Most jól vagyok. És mit mondott még neked Molly?

-Semmi különöset. Csak hogy mostanában elég rossz a közérzete. Azt mondja, biztos beteg lesz.-csak remélni tudom.

-Értem. Na és, mi van veled és Alexszel?

-Hát ma van az évfordulónk, szóval ma otthon maradunk, szerintem. Megnézünk egy akciófilmet, és aztán...khm...

-Jó, jó, nem akarok részleteket hallani! Akkor jó. De nekem mennem kell. Majd még ma benézek hozzád. Szia!

-Szia!

Hála az égnek nem tette meg. Már épp írtam egy szép kis választ üzenetben neki, de aztán meggondoltam magam. Nem kéne feldühíteni, mert ki tudja, mire képes? Nem akarom, hogy bárkit bántson. Úgy gondoltam, beugrok apához egy kicsit. Felültem egy buszra, majd amikor megérkeztem, leszálltam. Lassan lépkedtem a folyosón. A pultnál ülő néni csúnyán nézett rám. Vajon miért? Nem szólt, csak biccentett egyet, majd belevetette magát az újságjába. Én szótlanul vonszoltam magam a kórterméig. Látszólag boldog volt, amikor beléptem. Emiatt én is boldogabb lettem.
Rengeteget beszélgettünk. Elmesélte, hogy nem működik a tv, és emiatt nagyon bosszús. És hogy nem mer, csak éjszaka vécére menni, mert olyan filmes köpenyféleségben van, és kint van a "hátsója". Hát ezen ki nem szakadna?
Egy pár óra múlva elköszöntem tőle, majd hazafelé vettem az irányt. Kicsit kiszellőztettem a fejem sétálás közben. Jó érzés beszívni ezt a tipikus svéd levegőt. Már eléggé este volt, amikor hazaértem. Beléptem a lakásba, leraktam a cuccaim, majd Ericet kezdtem keresni. Meg is találtam a kanapén. Maga elé nézett, valami miatt teljesen le volt döbbenve. Nem igazán értettem az egészet, ezért kicsit megpaskoltam az arcát. Amikor ez sem használt, fogtam egy pohár vizet és a képébe öntöttem. Végre észbe kapott. Megrázta a fejét, majd dühösen nézett rám.
-Te mikor jöttél meg? És egyáltalán hol voltál egész nap? Tudod te, mennyit aggódtam érted? És miért nem vetted fel azt a rohadt telefont?-gyorsan bekapcsoltam, és csak akkor jutott el a tudatomig, hogy van 58 (!!!) nem fogadott hívásom, és mind tőle.

-Jó, bocsánat. Ki volt kapcsolva. De te mikor lettél ilyen idegbeteg?

-Nem vagyok az!-ordított rám-Annyira sajnálom, csak ki vagyok készülve.-kezeibe temette arcát. Teljesen fel volt dúlva.

-Mi történt?-lágyan érintettem vállát. De nem az történt, amit vártam. Lesöpörte kezemet onnan, majd felállt. Kezei szorították felkarom. Nem értettem, hogy miért csinálja ezt. Lélegzete felgyorsult, egyre szorosabban szorított. Könnyek gyűltek a szemembe. Amint ezt észrevette, rögtön észbe kapott. Azonnal elengedett, majd légzése is visszaállt. Én csak sírva lerogytam a földre. Amint lenyugodott, ő is közeledni próbált, de nem engedtem. Kiszaladtam a fürdőbe felfrissülni, és rendbe hozni a sminkem. Amikor ez sikerült, hallottam, hogy Eric közelít, ezért bezártam az ajtót.

-Ne csináld ezt! Én annyira sajnálom! Tudod, hogy sosem tennék ilyet!-kiabálta az ajtón túl.

-Mégis megtetted. Mi történt, hogy ennyire kiborultál, és még nekem is estél?-az utolsó szót már suttogtam. A karomon biztos meg fog maradni egy ideig. Egy kis szünet után, nehezen, de elkezdett beszélni.

-Ma átjött Molly. Mindenért bocsánatot kért. Szerintem eléggé komolyan gondolta. Aztán elmondott még valamit...

-Nyögd már ki!-kiabáltam.

-Molly terhes...-amikor tudatosult bennem, hogy ez mit is jelent, lassan kinyitottam az ajtót. Mindketten sírtunk. Gyorsan megöleltem, amit ő vonakodva viszonzott. Így álltunk pár percig, majd folytatta.
-Vagyis... Amikor elmondta, eldurvultak a dolgok...

*Pár órával korábban*

Eric szemszöge

Egész nap Trinát akartam elérni, de minden hiába. Biztos kikapcsolta, de azért küldhetett volna egy SMS-t. A mai napom szabad, és vele akartam tölteni, de ő elment. Vajon mit kapott? A nők kiismerhetetlenek. Amikor ezeken elmélkedtem, csengettek. Gyorsan az ajtóhoz rohantam, majd kinyitottam. Nahát, na ki jött?

-Mit akarsz Molly?-kérdeztem flegmán.

-Csak azt, hogy hallgass meg. Csak 10 percet kérek!-beakartam csapni az ajtót, de odatette a lábát, így ez nem valósult meg. Végül is olyan "Csak nem lesz gond." alapon beengedtem.

-Oké, gyors leszek. Én megváltoztam. És mindent, amit idáig tettem teljes szívemből megbántam. És tudom, hogy most nem hiszel nekem, de muszáj volt megváltoznom. Valami, vagyis valaki megváltoztatta a döntéseim. Én...

-Mondd már!

-Gyereket várok... Valószínűleg a tiédet, de ez nem biztos. Nem akarom, hogy elvegyél, és boldogan neveljük fel, csak azt akartam, hogy tudd.

-Ja, és te tudtad, hogy én egy kecske vagyok? Tudod kinek meséld ezeket. Engem ez teljességgel hidegen hagy. Még ha igaz is lenne, akkor is rengeteget bántottad Trinát, és az apját. Van neked egyáltalán gerinced? Hogy tehetted tönkre az életét? Normális vagy te?-nem érdekelt semmi sem. Felrángattam ülő helyzetéből, majd az ajtót kinyitva, húztam a lépcsőig. Szemében könnyek gyűltek. Egy pillanatra nem figyelt, és elesett. Végiggurult az egész lépcsőn, majd a végén eszméletlenül terült el. Ijedten szaladtam utána. Próbáltam ébresztgetni, de nem reagált. Gyorsan tárcsáztam a mentőket, majd pár perc múlva már a kórházba száguldottunk. Nem tudtam felfogni a dolgokat.

Már egy órája itt ülök, és még mindig semmi hír. Aztán végre kijött az orvos. Rögtön letámadtam.

-Hogy van? Minden rendben?-hadartam neki.

-Jelenleg stabil, de kómában van... És sajnos a kisbabát is elveszítette... Nagyon sajnálom.-fogta meg a vállam. Megköszöntem a segítséget, majd lerogytam a székre. Csak sírtam, sírtam és sírtam. Szörnyű a tudat, hogy ez mind miattam van. Egy szörnyeteg vagyok. Miért nem hittem neki? Mivel nem látogathattam meg, ezért haza indultam...

*Jelenleg*

Trina szemszöge

Döbbenten hallgattam végig. Egy cseppet sem szívlelem Mollyt, de ezt még ő sem érdemelte meg. Egy nő életében a gyerek elvesztése egyenlő a tragédiával. Nehéz túlélni, és ezt sajnos közeli tapasztalatból mondom...

* 4 évvel ezelőtt*

Gina szemszöge

El sem hiszem, hogy megtettem. Lehet, hogy csak 16 éves vagyok, de szeretem. Szeretem Markot. És egyáltalán nem bántam meg. Trina már a kezdetektől ellenezte a kapcsolatunkat, de rá sem hederítettem. Boldog vagyok, és ezt senki, és semmi nem ronthatja el!

*3 héttel később*

Most indulok Trináékhoz egy csajos napra. Az apja elutazott, ezért miénk a ház. Leszálltam a buszról, majd elsétáltam hozzájuk. Bekopogtam, majd barátnőm azonnal ajtót is nyitott.

-Szia! Ezt figyeld! Van itthon egy csomó süti, nutella, rengeteg üdítő, chips és csokidrazsé! Ja, és pop corn!

-Úh, szerintem nézzünk meg egy filmet! Hoztam a 10 dolog, amit utálok benned-et és az éhezők viadalát. Melyik?-ledobtam a táskám és a kabátom, majd leültem mellé.

-Szerintem az első. Imádom azt a filmet! Ja, kérsz?-nyújtott nekem a sajtos chipsből. Engem azonnal elkapott a hányinger. Kiszaladtam a mosdóba, majd kiadtam magamból mindent, amit ma ettem. Trina azonnal utánam jött, és elindultunk a kórházba. Nekem semmi bajom!
A doki, aki jött, kedves volt. Megvizsgált, majd vett tőlem egy kis vért. Nem igazán értettem, miért kell a vérem, de hát ő tudja.
Egy jó fél óra múlva hatalmas mosollyal az arcán jött vissza. Nekem ez elégé fura volt, de nem igazán törődtem vele. Mindketten felálltunk, majd a pasi belekezdett a mondandójába.

-Gratulálok! Ön terhes!-na ez kész. Mi van? Miről beszél ez? Ezután émelyegni kezdtem, majd csak a sötétséget láttam...
   

2013. március 30., szombat

Nyílt lapok ( 12. fejezet )





-Úgy tudtam! Esküszöm, egy busz elé lököm azt a kurvát!-sírtam, már szinte zokogtam. Hogy lehet valaki ennyire utálatos. Megértem, hogy utál, mert "elvettem" az ő egyetlen hatalmas szerelmét, de azért álljon már meg a menet! Én nem csináltam ezen kívül semmit sem vele. Eszembe sem jutott bántani egy családtagját sem, de ő... Nagyon meg fog lepődni, ha szétverem? Mert jelen esetben, ha Eric nem fog le, már rég szétdekoráltam volna az arcát. Miért kell engem lefogni? Eltudom intézni egyedül is, persze bokszkesztyű nélkül... Mi történt velem? Már embereket akarok megverni? El kéne gondolkoznom egy kicsit, hogy milyen ember is vagyok. Bár rengeteg rossz dolgot tett ellenem, mégsem így kéne megoldanom a problémáimat. Apa nem így nevelt. Apa! Eddig csak azzal foglalkoztam, mit tegyek Mollyval, de apára rá sem hederítettem.

-Milyen állapotban van?-szipogtam.

-Tudtam, hogy nekem kell elmondanom...Huhh...

-Bökd már ki!-kiabáltam rá-Bocsánat, csak az idegeim nincsenek jó állapotban. Sajnálom.

-Semmi baj...Figyelj, az apád kómában van. És elég kevés az esélye annak, hogy felébred...-na itt ismét kitört belőlem a sírás. Semmi mást nem akartam az élettől, csak hogy a családom és a barátaim biztonságban legyenek. A hitem már anyám halála után megremegett, de nem hagytam magam. Kitartottam, de most már biztos. Engem az élet folyamatosan szívat. Mit tettem, hogy ezt kaptam? Mindig betartottam a törvényeket, na jó, nem mindig... De senkivel nem csináltam olyan rosszat, hogy ezt kapjam.
Felkaptam a táskám, és Ericet magammal húzva indultam a kórházba.

-Hova megyünk? Nem hiszem, hogy most az a legjobb ötlet, hogy meglátogatod, mert 1.: a látogatási idő lejárt, 2.: nem hiszem, hogy látni szeretnéd ilyen állapotban.-állított meg. Jól hallottam? Eltilt a haldokló apámtól?

-Te ebbe most ne szólj bele! Ha van egy kis esélyem arra, hogy utoljára láthassam, engedd meg nekem!

-Miért olyan fontos az neked?-kiabált rám.

-Mert az anyám is balesetben halt meg. Nem láthattam, csak kaptam a telefont, hogy meghalt. Kérlek, engedj el...-szemében megbánást és sajnálatot láttam. Nem kell a sajnálata, csak vigyen el hozzá!

-Nem úgy értettem, én...

-Húzni akarod még az időt, vagy mehetünk?-aprót bólintott, majd engedett a szorításból, de még mindig összekulcsolta a kezeinket. Jelen esetben bunkónak találtam, de mégis jól esett a közelsége.

A kórházban minden kérdezgetés nélkül az apám felé vettük az irányt. Persze az ügyeletes nővér próbált megállítani, valljuk be, esélye nem volt.

-A 115-ös az!-lihegte, mert már őrök kergettek, így futásnak kellett iramodnunk. Mikor odaértünk, Eric belökött engem, míg őt továbbra is üldözték. Gyorsan becsuktam az ajtót, szemben álltam a fallal. Nem mertem megfordulni. Ha amiatt a spiné miatt vesztem el az egyetlen rokonomat, akkor esküszöm, hogy kicsinálom. Lassan megfordultam. Szörnyű látvány volt. Csövek itt, infúzió amott. Borzalmas. Arca teljesen be van kötve, gondolom a sebek miatt. Bal lába eltört, amit onnan tudok, hogy valahova felakasztották vagy ilyesmi. Óvatosan lépkedtem mellé. Leültem arra  kis székre, ami az ágy mellett volt, majd megfogtam a kezét. Éreztem, sőt hallottam is, hogy eléggé lassú a szívverése. Istenem, add hogy velem maradjon még! Őt hagyd meg nekem! Nem bírtam! Könnyeim ismét utat törtek maguknak, és elárasztották apa hálóingjét. Szorosan markoltam az anyagot, mintha sosem akarnám elengedni. Ez így is van! Emlékszem, amikor addig duzzogtam, amíg nem kaptam fagyit. A régi szép időkre, amikor még egy család voltunk. Bár vissza lehetne menni az időben, de sajnos ez nem megoldható. Pedig akkor minden jobb volt. Visszaemlékezésemet Eric zavarta meg. Berontott, majd az ajtón lecsúszva a földre ült.

-Nem akarlak...zavarni, de...a nyomomban...vannak, mennünk...kéne...-lihegte. Aprót bólintottam, majd letöröltem könnyeimet. Utoljára megszorítottam apa kezét. Arra viszont nem számítottam, hogy ő is visszaszorít. Hatalmas szemekkel néztem összekulcsolt kezeinket, majd Eric felé fordultam, és az ajtó felé böktem, hogy szóljon egy orvosnak. Azonnal vette a lapot, majd miután kifújta magát, újra nekiindult. Örömkönnyeim ezresével száguldottak arcomon. Forró csíkot húztak egészen állvonalamig, ahol lepotyogtak ruhámra. Pár perc múlva megérkezett az orvos is. Kaptam egy rosszalló pillantást a kései látogatásért, de különösebben nem izgatott. Mindent elvégzett, amit ilyenkor kell, majd felénk fordult. Arcáról aggódást olvastam le.

-Nos, az apja fel fog épülni, de van egy rossz hírem...

-És mi az?

-Sajnos olyan komoly sérülései vannak, hogy kerekesszékre van szüksége. Sajnálom.

-Hogy mi? De apa imád sportolni. Ő indított el az önvédelem felé. Na jó, ez nekem túl ironikus...-úgy éreztem, mintha mindenem szúrna, émelyegtem, majd csak a sötétséget láttam...

Eric szemszöge

Egy pillanat alatt összeesett, de én elkaptam, mielőtt találkozott volna a talajjal. Elájult. Nem csodálkozok, ez nekem is sok lett volna egy napra. Nem értem, mit művel Molly. Az oké, hogy utálja, mert velem van, de könyörgöm. MEGCSALT! Én ezt egy lánynak sem bocsátanám és bocsátottam meg! Nekem nem kell pitizni, se semmi. Miért nem érti meg, hogy szálljon le rólam? Szerezzen egy olyan pasit, aki elhiszi minden baromságát, aki elviseli a nyafogását, azt, hogy minden reggel 2 óra kell neki, hogy jól nézzen ki. Hogy finnyás, és csak a minőségi dolgokat eszi meg. Hogy ha nem elég hideg vagy meleg valami, akkor megy a szemétbe. Ugyan már! Ez a lány hihetetlen! Kedves, vicces aranyos. Smink nélkül is gyönyörű, és tagadhatatlanul szeretem!

Most itt vagyok mellette, próbálom ébresztgetni, de semmi. Miért nem ébred már fel? Ez kikészít! Esküszöm, elintézem Mollyt! Hogy tehette mindezt? Megfenyegette, elrabolta, és most elintézte az apját egy életre? Na nem! Ezért megfizet!

Trina szemszöge

Egy külön szobában ébredtem, mellettem Eric ült. Arcán aggodalom és düh volt. Nem igazán értettem mindent, de ráhagytam.

-Mi történt?-halk suttogásom betöltötte a szobát.

-Elájultál, de minden rendben! Amúgy, ha akarod, bemehetsz az apádhoz. Már ébren van...

-Az jó...De szerintem ne gyere...

-Miért? Még mindig haragszik amiatt a buli miatt?-mosolya keserű volt.

-Nem, hanem Molly telebeszélte a fejét, hogy ő az ártatlan kicsi elhagyott meggyötört lány, akit sajnálni kell, mert te szemét, utolsó alak megcsaltad és átverted. Ezért...-a csöndet Eric nevetése törte meg-Mi olyan vicces?

-Csak az, hogy ez pont ellenkezőleg történt! És apád simán bevette, csak mert megrebegtette előtte a pilláit. Kicseszés! Megmagyarázom neki is!-indult volna, de megállítottam. Kezem csuklóját szorította gyengéden, szemeim nyugalmat akartak átadni Ericnek.

-Rendben! De ne most! Előbb nyugodjanak le a kedélyek! Majd amikor nem a kórház négy fala veszi körül, akkor majd mindent elmondhatsz. De csak hogy tudd, nagyon makacs szokott lenni!

-Én is az vagyok! Na de most menj! Már vár!-tolt ki az ajtón. Idegesség lett úrrá rajtam. Kezeimet a kilincsre tettem, majd benyitottam. Amint megpillantottam mosolygós arcát, eszembe jutott, hogy nekem kell elmondanom a kerekesszékes dolgot.

-Szia kicsim! Hogy vagy?

-Ezt nem nekem kellene kérdeznem?

-De igen. Figyelj, nagyon sajnálom, de magam sem tudom, hogy kerültem ide.

-Autóbaleseted volt...-elhaló hangom nem volt meggyőző.

-Te jó ég! Pedig nem mentem gyorsan.

-Nem a te hibád volt. Ezt valaki megrendezte, és tudom is, hogy ki...

-Ki volt az a rohadék?-csattant fel.

-Molly...

-Nem! Az nem lehet. Ő egy kedves, aranyos lány. Ezt is Eric beszélte beléd, igaz?

-Higgy nekem! Ő nem az, akinek beadja magát! És én Eric mellett állok. Nem akarom részletezni, mit tett velem Molly, de hinned kell nekem! Nekem hiszel vagy egy kívülálló aljas dögnek?

-Hhh...neked. De ez nem jelenti azt, hogy nem kételkedek, és továbbra sem kedvelem azt a gyereket!

-Majd később megértesz mindent. De van még egy dolog...

-Uram isten, mondd, hogy nem leszek nagypapa!

-Dehogy! Rólad van szó...

-Bökd már ki, épp elég ez is, ne húzd tovább!

-Megbénultál...Én annyira sajnálom!-lehajtottam fejem szégyenemben. Nem is, inkább sajnálatomban. Borzalmas vagyok...

-Az nem lehet! Itt most rólam beszélünk! Az életem a sport! Ez nem lehet!-szörnyű látni, amikor egy férfi sír. De még szörnyűbb, ha a tulajdon apád teszi ezt. Szorosan magamhoz öleltem, amit viszonzott is.

Az éjszakát nem tölthettem apával, mert nem engedték meg. Barbárok! Erickel elmentünk egy Mekibe, ahol megettem 2 menüt. Mit tagadjak? Éhes és szomorú vagyok, és a kettő nem éppen jó párosítás. Otthon megnéztünk egy filmet. Mi mást néznénk, mint a sötét lovagot!? Egyszerűen imádom benne Jokert. Olyan köcsög, mégis szerethető. Eric is hasonlóan vélekedett, ezért is szeretem annyira. Egymást ölelve aludtunk el...
Reggel pizza illatára keltem, ami belengte az egész házat. Lassan felültem, majd a konyha felé vettem az irányt.

-Csak nem szakácsot játszol?-kérdeztem nevetve.

-Hahaha, nem, de én csináltam. Ha hamarabb felkelsz, megnézhetted volna az én speckó olasz mintájú tésztapörgetésem!-lépett elém, majd tenyereit arcomra helyezve, lágyan megcsókolt. Imádom, amikor ilyen! Kitolta a székem, jelezve, hogy üljek le, amit teljesítettem. Elém rakta a tányért, majd arcomat fürkészve várta a reakciómat. Az a pizza valami isteni volt! Nem is tudtam, hogy képes ilyenekre. Amikor látta, hogy nem köpöm ki, meg merte kóstolni. Már eljutottunk odáig is, hogy egymást etettük. Egy kicsit hülyén éreztem magam, de boldog voltam, azaz apa miatt nem teljesen. A boldog pillanatainkat a telefonom rezgése zavarta meg. SMS-em jött. Ismeretlen. Félve, de megnyitottam. Bár ne tettem volna...

"Ha azt hiszed, hogy ezzel leálltam, nehogy azt hidd! Jelenleg Gina kávézójában vagyok, és a drágalátos barátnődet figyelem. Csak egy adandó pillanatra várok, hogy leszúrhassam a drágát!!!!
Szóval, ha nem értetted volna még meg, talán most sikerül: ha nem szállsz le Ericről, kicsinálok mindenkit, aki fontos számodra!!! SZÁLLJ KI ERIC ÉLETÉBŐL, értve vagyok? Különben Gina látja, jelen esetben érzi kárát...xoxo"




2013. március 17., vasárnap

Eddzünk! ( 11. fejezet )

Nos, meghoztam az új fejezetet.Nagyon boldog vagyok, mert ez az oldal elérte az 1000 látogatót!Hihetetlen, hogy ennyien mellettem álltok, köszönöm!Remélem a múltkori fejezettel mindenki idegét felborzoltam!Most is ezt szeretném.
Jó olvasást!



-Hogy mi?-teljesen lefagytam. Jól hallottam?

-Mit válaszolnál erre?

-Hát...

-Szerinted Gina "Igen!"-t fog mondani?-szegezte rám tekintetét.

-Úr isten! Kezdtem megijedni, hogy ezt tőlem kérdezed. Nos, mindenféleképpen kevesebb csöpögős rész legyen benne, mert nem nagyon szereti. Ő tenni szeret, nem ígéreteket hallgatni. Ja, és imádja a vörös rózsát. Mindenféleképpen azt is vigyél egy szállal. Ééééés... Megnézhetem a gyűrűt?-hadartam el neki.

-Ja, oké. Megfogadok mindent, és tessék.-helyezte kezembe a dobozkát. A benne levő gyűrű pont passzolt Gina ízléséhez. Egy gyönyörű ezüst karika, rajta egy nem túl nagy, mégis tiszta gyémánt. Egyszerűen mesés. Ha nemet mond, egy sikátorban fog ébredni...

Alex vizslató pillantása arra engedett következtetni, a válaszomat várja. Még húztam egy kicsit az agyát, majd egy nagy levegővétel után kifejtettem neki gondolataimat.

-Figyelj rám! Remélem komolyan gondolod ezt az egészet,...mert akkor ajánlom, hogy én rendezzem az esküvőt! És a gyűrű... A gyűrű. Ennél szebbet nem kívánhatna Gina. Teljesen eltaláltad az ízlését, és ha hihetek neki, akkor olyan szerelmes beléd, hogy azt kigyógyítani nem lehet. Imád téged, úgy, ahogy vagy. Még a hibáiddal együtt is elfogadott. Nagyon becsüld meg, oké?-nyújtottam a gyűrűt tartó kezem.

 Ez az egész azért volt, hogy áldásom adhassam rájuk. És még szép, hogy megkapták! Alig várom már a nagy napot, amikor Gina könnybe lábadt szemekkel elfogadja a "felkérést".

-Köszönök mindent Trina! Nagy segítség vagy! A fiúk azt mondták, hogy csak a kérdést tegyem fel táncos ruhában.

-Na ne! Még Edin is? Pedig megbíztam benne! Hát, ha rám hallgatsz, öltöny, vacsora egy étteremben és az a bizonyos vörös rózsa.Na meg a gyűrű!-nevettem el magam. Az a gondolat, hogy Alex elegáns lesz, eléggé humoros.

-Egyszerűen egy zseni vagy! Imádlak! Amúgy két hét múlva terveztem ezt az egészet. Pont az évfordulónkon. Mindenképpen bizakodó vagyok a választ illetően, de segítened kéne még valamiben. El kell érnem, hogy az apja is rábólintson. Tudnál nekem segíteni?-nézett rám könyörgően.

-Persze! Ismerem az apját. Elég nehéz lesz, de megoldható.Csak csinálj valamit a hajaddal. Nem szereti a nyápicokat. Olyan "ősapa" fajta, aki a lányának olyat képzelt el, aki kikergeti az oroszlánt a barlangból.

-Szerintem most menjünk el gyúrni!-húztam a bejárat felé. Persze előtte rendezte a számláját, nekem nem sikerült semmit fogyasztanom.

 Régen jártam a kondiban, már rám is fér. Kezdek eltunyulni. Alex szótlanul követett. Nem hoztunk ruhát, de ott általában kapunk egy edző cuccot, ha nagyon kell.

Mikor odaértünk, Sam már az ajtóban köszöntött.

-Visszatért a mi jómadarunk? Atya ég, de elszálkásodtál, te lány!-ölelt meg régi edzőm.

-Te viszont gyúrtál, nem is keveset! Lassan nagyobb vagy, mint egy szikla!

-Csak Laylanak akarok tetszeni.-pirult kicsit el. Ilyenkor olyan vicces. Alex csak kapkodta a fejét. Nem értett semmit.

-Megkérted már a kezét?-fontam össze karomat magam előtt. Mindig is én noszogattam, hogy tegyen meg felé egy lépést.

-Mi az hogy! Azóta már összeházasodtunk, és van egy kislányom is!

-Ó, te jó ég! Gratulálok! Nagyon örülök nektek!-simítottam végig izmos karján.

-Nem akarok zavarni, de gyúrni jöttünk, emlékszel?-nézett rám szúrósan Alex. Kissé irritálta, hogy nem tud semmit a múltam e pontjáról.

-Ja, igen! A tékozlólány visszatér a gyökereihez!-nevettem fel-Kéne egy gyors helyrepofozás a jövendőbeli vőlegénynek! És ne feledkezzünk meg rólam se!

-Rólad? Soha! Gyertek, megmutatom a centert.-mutatott elénk, de én ellenkeztem.

-Még mindenre emlékszek, Sam! Csak ruha kéne.-néztem rá szégyenlősen. Mindig elintézte azokat a pasikat, akik itt rám másztak. De nem álltak meg ennél. A zuhanyzóba is utánam jött egy-kettő, de Sam bemosott nekik, és kirúgta őket. Mindig is különlegesen bánt velem az első alkalomtól kezdve. Gyakorlatilag ő a második apám.

 A ruhaméretek egyeztetése után átöltöztünk, majd megmutattam a kondigépeket Alexnek. Miután mint egy kisgyerek vetődött rá a gépekre, magára hagytam. Utam a ringekhez vezetett. Sam éppen edzett valakit, engem észre sem vett.

-A nagy mester megmutatna nekem pár fogást?-kezeimre már a kesztyűket húztam. Sam elküldte az előttem boxoló fiút, majd felsegített a "tettek mezejére".

-Emlékszel még mindenre?-nézett rám, közben megerősítette kesztyűmet kezeimen.

-Mindenre! Kezdjük!

-Régen nem csináltad ezt, ugye? Látom, hiányzott már!-nevetett, bal egyenesem után.

-El sem hiszed, mennyire. Hihetetlenül hiányzott ez! De legfőképpen te!-fojtattam a forgó könyökkel...

 Az időt már nem érzékeltem, csak telefonom csörgésére figyeltem fel. Sűrű elnézéseket kérve Samtől, megnyomtam a zöld gombot, majd fülemhez emeltem a készüléket.

-Tudod te, mennyi az idő?-kérdezte dühösen Eric. Ezen csak mosolyogtam, mert ilyenkor a hangja valami nagyon furán hangzott.

-Nem, de neked is szia!-nevettem fel. Nem bírtam tovább visszafogni magam...

-Ez nem vicces! Délután 3 óra van!Azóta egy SMS-t sem küldtél, hogy élsz-e vagy halsz, se semmit!-kiabált. Először lefagytam az idő hallatán, de aztán visszatértem vicces énemhez.

-Ha halott lennék, nem gondolod, hogy nem tudnék írni vagy telefonálni?-kuncogtam visszafogottan.

-Mitől van ilyen jó kedved?

-Csak egy kicsit sportolunk Alexszel.-levettem másik kesztyűm is, majd tekintetemmel az előbb említettet kerestem. Egy széken ült, szendviccsel a kezében. Jellemző!

-Ugye azért sportoltál is?-toltam el szám elől a telefonom.

-Ja, de most tartok egy kis szünetet.-emelte fel "uzsonnáját" bizonyításképp.

-Hahó, Trina itt vagy?-halottam Eric aggódó hangját a vonalon túlsó végén.

-Igen, itt. Egy órán belül otthon leszek, amúgy hogy ment az interjú?

-Hát kitértek szokásosan arra, hogy van-e barátnőm...

-Mire te...-vágtam a szavába.

-Azt mondtam, No comment! Még nem akarok semmit sem elkapkodni, így nem tudnak rólad.

-Annak örülök! Na, de most mennem kell, szia!

-Szia!-azzal letette. Alex kezéből kivettem a szendvicset, mert nem is ebédeltem, majd pár hatalmas harapás után visszaadtam neki. Nagyon nem tetszett ez neki, de nem érdekelt. Elküldtem öltözni, majd én is ugyanezt tettem. Persze Samtől még elbúcsúztam, majd Alex hazavitt, aztán elhajtott.

Miután beléptem a lakásba, ideges trappolásokat hallottam a konyhából. Eric fel-alá járkált a szobában. Mikor meglátott, azonnal elindult felém. Arcán aggódást véltem felfedezni, aminek nem tudtam az okát. Bár ne tudtam volna meg...

-Már mióta várok! Fél 4 van! Hol voltál?

-Az nem lényeges, de mi van veled?-néztem ideges arcát. Izmai megfeszültek, arca rezzenéstelenül maradt, szemei engem bámultak. Itt valami nem stimmel!

-Mi a baj? Olyan beszari képet vágsz, hogy az már fáj!-nevettem, de hamar abbahagytam arckifejezése láttán.

-Figyelj! Ülj le!-húzott maga elé egy széket. Megfogta a karom, de én lesöpörtem kezét magamról. Az, hogy nem mondja el, mi a baj, az őrületbe kerget! Meglepetten nézett rám, de idegesen teljesítettem, amit kér.

-Mi van? Mondd már el, különben esküszöm, hogy beverem azt a kibaszott helyes képed!-néztem rá szúrósan. Még egy percig hezitált, latolgatta az esélyeket, mennyire borulok ki, majd felém fordult. Leguggolt elém, megfogta a kezem, majd megszorította.

-Apádnak autóbalesete volt...

-Hogy mi?-szemeim könnybe lábadtak. Eric mutatóujja felmutatásával jelezte, még nincs vége a történetnek-Erős a gyanú, hogy Molly miatt történt ez...




2013. március 1., péntek

A kérdés ( 10. fejezet )

Tudom, mindig azzal jövök, hogy rengeteget tanultam, de ez most más!Egy fontos versenyre kell mennem, és egy hétvége alatt kellett bemagolnom egy egész verset!Szörnyű, siralmas, de egyben nagyon kellemes héten vagyok túl, és ez okozza aggódásom és boldogságom is.De most már tényleg nem húzom tovább, remélem nem fogok sokat késni a következővel sem.
Jó olvasást!



Teljesen felsőtestéhez szorított, majd egyszerűen ledobott a kanapéra.Forró csókunkat csak erre az időre szakította meg, de azonnal folytatta, miközben teljes testével felém tornyosult.Kezei minden porcikámat végigjárták, majd pólóm alá nyúlt, és hasamat kezdte simogatni. Hirtelen megfogta az alját, majd egy pillanat alatt lekerült rólam a ruhadarab.Egy ideig perverz fejjel nézte félmeztelen felsőtestem, amit már csak egy melltartó takart, majd a nyakamnál folytatta kényeztetésemet.Egy kis idő múlva felemelte fejét, majd a szemembe nézett.Tekintete tele volt erős vággyal és szenvedéllyel.Csak az én reakciómra várt, ami az volt, hogy megfogtam fejét, és lelkesen "válaszoltam".Csak erre várt, mert már a gatyámat kezdte el lehúzni rólam.Mikor sikerült neki, messze eldobta.Nem baj, nem én fogom felszedni!Visszatért ajkaimhoz, majd amikor már ott tartottunk, hogy mindjárt szobára megyünk, egy torokköszörülés szakított félbe minket.Mindketten megijedtünk, de Eric még mindig rajtam feküdt.

-Nem akarok semmit megzavarni, de ha úgy is hazajöttél, akkor én megyek is haza...-összezavarodottan makogott Gina. Bár mi sem nézhettünk ki valami jól. Kb. így festhettünk: két ember egy kanapén, mindketten alig vannak felöltözve, zihálnak, mint állat, ráadásul már majdnem megtörtént... tudjátok, ami a nagykönyvben meg van írva...
-Rendben.Szia!-mondtam elég halkan.
-Sziasztok!-megfogta a bőröndjét, majd csak az ajtó csapódása hallatszott.
-Hát, magunkra maradtunk!-egy perverz mosolyt villantott felém, amit én egy szemforgatással jutalmaztam.Ez persze számára azt jelentette, hogy ott folytassuk, ahol abbahagytuk.Megint lecsapott ajkaimra, de én, bár nagyon nagy erőfeszítésembe telt izmos felsőteste miatt, eltoltam magamtól.
-Nem gondolod, hogy egy kicsit gyors a tempó?
-Nem!Miért, te így gondolod?
-Hát, alig egy hete ismerlek csak!Nem vagyok könnyűvérű lány, aki bárkinek odaadja magát.
-Ezt úgy értsem, hogy...
-Igen, még szűz vagyok!Talán gond?-kérdőn néztem rá, de nem azt a reakciót kaptam, amire számítottam.
-Nem, ez inkább király!Akkor teljesen az enyém leszel!-már megint az a perverz mosoly!
-Miből gondolod, hogy a tiéd leszek, hm?-felvontam szemöldököm, úgy vártam a választ.
-Drága, hiszékeny Trina. Mindenki tudja, hogy nem lehet nekem ellenállni!És ebbe te is beletartozol!-vigyorgott kajánul, na azért álljon meg a menet!
-Fogadjunk?
-Miben?
-Ha egy hétig ellenállok neked, akkor elvihetsz oda, ahová akarsz, de ha te mászol rám, bármit csinálhatok veled!
-És ha nem állsz nekem ellen, az miből áll?
-Ha én csókollak meg.Benne vagy, Saade?
-Hm...ki nem hagynám!Fogadjunk!-kezet ráztunk, majd mielőtt leszállt rólam a fülembe súgta, hogy "Úgysem bírod ki!" Na meglátjuk!

Visszavettem a pólóm, meg a gatyám, majd leültünk tévézni. Eric csinált popcornt, de nem nagyon ette, ugyanis a Paranormal Activity 2-t néztük.Teljesen be volt szarva, aminek én nagyon örültem.Persze mindketten egyszerre nevettünk fel, amikor a kislány elesett.Tudom, szemét dolog, de hát olyan rohadt vicces!A vége teljesen fura volt.Én azt sem vettem észre, hogy itt kellene a legjobban félnünk.Csak a kislány volt para a lépcsőnél, de már megszoktam az ilyeneket, mint pl: az apa gerincét teljesen eltörték, az anyát lelökték a lépcsőn.Csak azt nem értettem, hogy honnan ez a sok ember, amit szóvá is tettem.

-Hm...Ki az isten ez a rengeteg ember?-kiáltottam, mire Eric összerezzent, majd befogta a szám.
-Te meg minek ordítasz?Mondjuk én sem értem, hogy ezek kik, de pont most ne kiabálj!-mutatott a tv felé.
-Bocs, Mr. Beszari!
-Kuss és nézd!-jaj, csak nem bántottam meg az ici-pici lelkét.Bocs Saade!
A végén én csak röhögtem, de azt nem tudom, min.Én az ilyen filmeken csak röhögni szoktam.Persze, ezt nem is hagyhatta szó nélkül.
-Veled aztán fura horrort nézni!-bökött oldalba.
-De te be voltál szarva!Én legalább élveztem!
-A horror filmek azért vannak, hogy befosassanak, amúgy meg nem féltem!-büszkén kihúzta magát, mire én megint csak röhögtem.
-Ja, biztos azért remegtél.De semmi baj!Tudjuk, hogy ebben az időben érzékenyek a nők.Csak nem kiöntött a Vörös-tenger?-úgy röhögtem, hogy lezakóztam a kanapéról.
-De egy kibírhatatlan nőszemély vagy te!Utállak!-azzal a lendülettel felállt, majd színészien becsapta a szobája ajtaját, persze nem ment be.Az eszem megáll ettől a pasitól!
-Jaj nem úgy gondoltam!Mivel engesztelhetlek ki?-biztos félre értette, mert durcásból átváltott megint csak perverzbe.
-Hát, van pár dolog ami segítene...
-Hhh...mik azok?
-Ha ma velem alszol!
-Na nem!-hevesen tiltakoztam, de igazából majd kiugrottam a bőrömből, olyan boldog voltam.
-Akkor életem végéig ilyen leszek!
-Rendben!De semmi tapi!Hozzáérsz bármelyik érzékeny pontomhoz, kirúglak az ágyból!
-De az az én ágyam!
-Ki nem szarja le?
-Én!Na jó, oké.De ne adjak valami pizsit?
-Mid van?
-Van pár bő pólóm, meg gatya.Jó lesz?
-Tökéletes!-azzal bement a szobájába, majd pár perc múlva odadobta nekem.De kedves!

Egy fél óra múlva teljesen felfrissülve léptem ki a zuhany alól, majd felvettem a ruháit.Teljesen olyan illata volt, mint neki.Férfias, mégis szexi.Fogalmam sincs, milyen egy szexi illat, de ez az.Felvettem, majd bementem a szobájába.A lámpa nem égett, csak egy szuszogást hallottam.Szóval elaludt.Mindegy is.Halkan odalopóztam, majd gyengén lehúztam róla a takarót, mert az egészet magára tette, pedig csak egy volt ott.Éljen a testvéri megosztás!Amint befeküdtem, azonnal egy kart éreztem a derekamon, a másik pedig a hajamat piszkálta.Nem úgy volt, hogy alszunk, drága?

-Te nem alszol?Akkor minek jöttem be ilyen csendben?
-Ez így izgibb volt!Amúgy meg, fura saját magam szagolni...-na ezen kész voltam."saját magam szagolni" ?! Agyhalál! Öt percen keresztül csak nevettem, majd befogta a számat.
-Most már elég lesz.Nem volt akkora poén.Inkább aludjunk!Jó éjt, cica!-egy gyors puszit nyomott arcomra, majd azt hitte, megúszhatja ennyivel.
-Ha még egyszer azt mondod, cica, kiheréllek!Capisci?
-Hű, te aztán kemény csaj vagy, ez tetszik!Jó éjt!-pár percig még babrált a hajammal, aztán csak arra emlékszek, hogy álomvilágba lépek...

Reggel a telefonom csörgésére keltem fel.Nem néztem meg, ki az, csak felvettem.Kissé még lehetett hallani hangomon, hogy most keltem fel, de ez foglalkoztatott a legkevésbé.

-Szia Álomszuszék!Felkeltettelek?-nevetett bele a telefonba.
-Nem, már fent voltam, de mondd, mi a gond, Alex?
-Semmi, csak beszélni szeretnék veled.Ma ráérsz?
-Öhm...Jelenleg azt sem tudom, hány óra van!-morogtam kómásan.Hülye napfény!
-Délelőtt 10:45.Bár nem szoktam órát játszani, de ez fontos.
-Atya ég!Huh, oké, negyedre gyere a kávézóba.De ne késs!
-Ezt nekem kéne mondani, de oké, ott leszek szia!-ezzel kinyomott.Hogy ma mindenki milyen kedves!Észre sem vettem, hogy Eric mellettem hangosan nyögdécsel.
-Ki az az elmebeteg, aki ilyen hajnali órákban felhív?-felém fordította a fejét, de szemét még mindig nem nyitotta ki.De aranyos reggel!
-Alex, és háromnegyed 11 van.
-Miért nem ezzel kezdted?Interjúm van negyedkor!De szeretem most Alexet!-kipattant az ágyból, majd berohant a fürdőbe.De jó már, hogy nekem is késznek kellene lennem negyedre, és csak 1 fürdő van!Na mindegy.Felkaptam egy mintás felsőt egy fekete nadrággal és persze az elmaradhatatlan fekete sapkámat.Mivel Mr. Saade elfoglalta az egész fürdőt, nem tudtam zuhanyozni.De legalább a nappaliban elhelyezett tükörben megtudtam csinálni a hajam és a sminkem.Végül is hamarabb készen lettem, mint Eric, ezért egy hangos "Majd jövök!"-el el is rendeztem a dolgot.A kávézó nem volt messze, gyalog csak 10 perc.Ránéztem az ajtóban az órámra, ami biztosított afelől, hogy nem késtem egy percet sem.Szemeimmel Alexet kerestem, akit meg is találtam.Odasiettem hozzá, majd nagy lihegések között elmondtam valami "Szia!"-t.

-Látom siettél!Minden rendben?-kérdezte mosolyogva.
-Persze, csak kicsit tovább aludtunk, mint kellett volna, de mindegy is.Mit is szerettél volna tőlem kérdezni?
-Hát...

Eric szemszöge

Miért van az, hogy minket mindig megzavarnak?Kezd már idegesítő lenni.Megértem, hogy még nem bízik meg bennem teljesen, de lassan egy hete úgymond "járunk".Bár még egyikőnk sem mondta ki, hogy akkor ő a csajom, pasim.Ezt kéne megváltoztatni.Gondolkodásomból a zuhanyrózsából jövő hirtelen hideg zavart meg.
-Basszus de hideg!-kiáltottam fel, bár nem értem miért, mert Trina már elment pár perce.Ránéztem órámra, ami azt mutatta, hogy el fogok késni.De jó. Tomas tuti ki fog nyírni.Miért vagyok ilyen szerencsétlen?
Pár perc múlva már az autóban nyomtam erőteljesen a dudát.Az embernek sietnie kell!Miért nem veszik ezt észre?Végül is csak 2 percet késtem, de amúgy is el voltak csúszva, engem már észre sem vettek. Ezaz!
Az interjú egész jól ment, bár kitértek arra a pontra, hogy van-e barátnőm, én, mint mindig, csak annyit mondtam "No comment!".
Már délben otthon voltam, de Trina még sehol.Mit csinálhatnak ezek ketten?

Trina szemszöge

-Hát...-húzta el a száját.
-Mondd már!Mindjárt felrobbanok!
-Jó!Amikor először láttalak, tudtam, hogy te kellesz nekem.Feldobod az életem minden egyes percét.Ha valaki megkérdezi, van-e barátnőm, én mosolyogva válaszolom, hogy igen.De én ennél többet akarok!-teljesen összezavarodtam.Most akkor mi van?Csak azt vettem észre, hogy féltérden van...
-Hozzám jössz feleségül?...


2013. február 10., vasárnap

Egy átlagos nap... ( 9. fejezet )

Sziasztok!Sajnálom, hogy ennyit késtem, de rengeteget kellett tanulnom!Mindegy is!
Jó olvasást!






-Öhm...nekem mennem kell...-habogtam össze a szavakat.
-Ilyen hamar?Ne már!Maradj még egy kicsit!-megfogta a kezem és elkezdte simogatni.Szemeit nagyra meresztette, de nem vált be...
-A többiek már várnak!Mennem kell...
-És ha azt mondom, hogy amint kijutok innen, elmegyünk valahová?
-Hát, úgy már más a helyzet...-ültem le az ágya szélére-De megígértem, hogy megyek!
-Ennyire nem érdekellek?-karba tette a kezét és elkezdte nekem játszani a sértődött gyereket.Remek!
-Ne csináld ezt!Ez nem hat meg, szóval, szia...-rácsaptam a fenekemre, és becsuktam az ajtót.Az ablakon keresztül még bemutattam egyet Ericnek, majd gyorsan sprinteltem a parkolóba.
-Mégis mi a jó istent csináltál te ennyi ideig?
-Csak még gyors elköszöntem!-mosolyogtam ezerrel, amire a válasz egy sóhaj és fejrázás volt.
-Te sosem változol!-nevetett fel Gina.
-Kéne?Mert lehetek kurvásabb!
-Mi van veled?Komolyan mondom, Eric elveszi az eszed!-rázta a fejét, Alex pedig csak bólogatott.Mi van ezekkel?
-Mi lenne?Már az is baj, ha boldog vagyok?
-Tudod jól, hogy nem erre céloztam!
-Jó, mindegy.De én teljesen jól érzem magam.
-Most haragszik.-állapította meg Alex.De okosnak képzeli magát mindenki.Az miért baj, ha most istenien érzem magam.Elememben vagyok. Eric végre nem parázik a dolgokon, ahogy én láttam, Molly elment, legalábbis egy időre, és egyre jobban úgy érzem, hogy szeretem azt a bunkót, akit nemrég ott hagytam a kórházban. Braddel kibékültem, és végre nincs az orromon az a hülye kötés.Ez miért rossz?
-Nem haragszok!Csak most sínben az életem.Nem értem, miért nem látjátok, hogy most boldog vagyok!Te jó ég!-ütöttem meg tenyeremmel homlokom.
-Mi az?-kérdezte Gina értetlen fejjel.
-Neked nem én nem tetszek, hanem Braddel van bajod!Hogy ez nem jutott el az agyamig.Hát sajnálatosan ma találkozni fogok vele!
-Nem teheted ezt!-kiabálta barátnőm.Alex csak összerezzent, szerintem nem hallotta még, mennyire tud kiabálni.
-Ó, dehogynem!Most küldök egy SMS-t neki!-elővettem a telefonom, és gyorsan bepötyögtem a szöveget, mielőtt Gina elvenné tőlem.Mit ne mondjak, igazam lett, de el tudtam küldeni...
"Szia csicska!Van kedved talizni?Mondjuk most?Ráérek!Írj vissza, ha igen!Puszi! <3!!"
-Te normális vagy?
-Amennyire az lehetek, nem!-vigyorogtam a képébe.De szeretem ezt csinálni!
-Nem mehetsz el vele!
-Miért nem?Nem vagy az anyám!Ne foglalkozz vele!-kiabáltam rá.
-De foglalkozok, mert nem akarom, hogy megismétlődjön!
-Nem fog!Higgy nekem!-halkultam el.Észre sem vettem, hogy Alexéknél vagyunk, leparkolva.
-Alex, mindjárt megyek.Addig előkeresed a bőröndömet?
-Persze!-szinte kirohant a kocsiból, már amennyire lehetséges.
-Ígéred, hogy vigyázol magadra?
-Még szép!Nagyon sajnálom!-öleltem meg jó szorosan.
-Nem úgy gondoltam, csak ez a sok kórházba járás nem tesz jót nekem.
-Tudom!De most már visszaadod a telóm?
-Ja, igen!-adta kezembe.Amint visszakaptam, megérkezett a válasz:
"Egy óra múlva ott vagyok a Starbucksban!Remélem nem késel faszfej! XDD <3"
-Hogy tud ilyen bunkó lenni!-tépte ki kezemből újfent a készülékem.
-Ha ennyire kell a telefonom, tartsd meg!-nevettem fel.
-Muszáj ennyire ragaszkodnod hozzá?
-Gina! Ő a barátom!Fogadd el!
-Hát nehezen fog menni!
-Amúgy nem kéne már pakolnunk?
-Talán...-nevettünk fel.Alex segített nekünk előkeresni a bőröndöt, majd bepakoltunk pár ruhát, és már indultunk is vissza az autóhoz.Egész úton csak énekeltük a számokat, amik a rádióból szóltak.Csak egy kis dugóba keveredtünk, de legyünk optimisták!Nem is tudtam, hogy ilyen közel laknak egymáshoz Alexék.Leparkoltunk, aztán felvittük a cuccokat.Azt ajtót könnyedén kinyitottam, és a vendégszobába pakoltunk be.Hirtelen megszólalt az Anti Fitness Clubtól a Kötéltánc, vagyis Brad csengőhangja.Azonnal felvettem.
-Szia seggfej!-nevetett bele a vonal túlsó végéből.
-Szia!De jó kedved van!Miért hívtál?
-Ja, csak 10 perce itt kéne lenned!
-Ó basszus!Bocs, rohanok, szia!-gyorsan leraktam.Ezt nem hiszem el.Ránéztem az órámra, és már tényleg annyi volt az idő-Gina!Indulok, majd jövök, szia!-ordítottam, majd rohantam le a lépcsőn.A választ már nem vártam meg.Pár utcányira volt, úgyhogy gyalog, vagyis inkább futva mentem.Kicsit sem néztek hülyének...
Mint egy őrült rontottam be, de legalább nem figyeltek fel.Szemeimmel Bradet kerestem, de nem találtam.Hirtelen valaki átkarolta egy kezével a derekam.Összerezzentem, de csak Brad volt.
-Jesszus!Muszáj mindig megijesztened?-fordultam felé.Eszméletlenül helyes volt.
-Bocs őfelsége, de elmentél mellettem.Amúgy rendeltem neked jeges kávét.
-Imádlak!-adtam neki puszit, közben kikaptam kezéből a poharat.
-Elmegyünk moziba?
-Még szép!Mit nézünk?
-Horror?
-Bármikor!-karoltam belé.Elég gyorsan odaértünk, és pont kezdődött is.Hát mit ne mondjak, kicsit beparáztam...
-Láttad a kislányt?
-Ki ne látta volna, a kamera ráközelített, miközben fel volt akasztva!
-Ja, az király volt!-vigyorgott.
-Neked komolyan csak ez jutott az eszedbe?Te hülye vagy!-löktem oldalba, majd ő is ugyanígy tett.
-Hát majd akkor nézz, amikor focimeccsen leszek!-kacsintott, majd megfogta a kezem.Ránéztem összekulcsolt kézfejeinkre, majd lassan kicsúsztattam belőle a kezem.
-Most mi bajod van?-nézett rám értetlenül.
-Csak...nekem nem megy.Nekem, úgy-ahogy, de barátom van!-álltam meg vele szemben.
-Hhh...És, ki a szerencsés?-felhúzta az egyik szemöldökét, majd egy csábos mosoly keretében újra elindultunk.
-Úgysem hinnéd el...
-Csak nem vasember?
-Ja, pont Robert Downey Jr.-al fogok járni!Nem, hanem...
-Bökd már ki!
-Eric Saade, oké?-kiabáltam rá, majd megint megálltam.Úgy érzem, nem fogok ma este egy könnyen hazajutni.Remélem senki nem hallott meg...
-Ez komoly?-kezdett el nevetni.Én meg kb. olyan "Mi olyan kibaszott vicces?" fejet vághattam, mert elhallgatott.
-Mi bajod van vele?
-Semmi, csak...komolyan egy ilyen ficsúrral álltál össze?
-Na jó, hagyj!Most mentem...-180 fokos fordulattal otthagytam.Ezt nem hiszem el!Mi baja van vele?Semmi rosszat nem tett ellene, most meg kiakad, hogy vele vagyok?Vagyis nem vagyunk együtt vagyis...ááááhhhh!Ez nekem túl bonyolult!Miért nem akarja, hogy vele járjak?Mekkora egy bunkó! Ginának igaza volt!Pedig ezt a legrosszabb bevallani!És még nehezebb kimondani.Egyenesen rohantam haza felé vagyis Erichez. Miért is félek ennyire egy vörös csajtól?És miért bujkálok előle?Én nem vagyok ilyen!Mi történt velem?

Eric szemszöge

Az a hülye orvos vagy fél óráig még beszélt az állapotomról.Ha jól vagyok, nekem az már elég, miért nem érti meg?De szerencsére megjött az én angyalom, mert egy nővér elhívta valamiért. Hallelujah! Úgy döntöttem, hazamegyek.Nem érdekel az orvos vagy bárki véleménye.Évek óta a magam ura vagyok.Csak tudom, mikor mehetek haza, nemde?Már teljesen felöltöztem, kitéptem a karomból az idegesítő tűket, majd a kilincs felé nyúltam, amikor az kicsapódott, és az orvosom rosszalló pillantásával találtam szembe magam...
-Maga hova megy?
-Csak levegőzni egy kicsit...-sütöttem le a szemem.Basszus, pont most kellett jönnie?
-Hát persze!Nem tud átverni!De ha akar, saját felelősségre hazamehet!
-Sajnálom, én csak...Várjunk, mi van?Tényleg?
-Jöjjön velem, aláírjuk a papírokat és már indulhat is!
-Hát, köszönöm...Menjünk!-csak 15 perc kellett, és már a parkolóban állhattam.Szerencsére a sajtó nem talált meg.De ne hamarkodjuk el.Hívtam egy taxit, majd miután bediktáltam a lakásom címét, 20 perc után végre a házam előtt álltam...

Trina szemszöge

Amint hazaértem, bezártam az ajtót, ledobtam a táskám, majd a kanapéra telepedtem.A fürdőből hallottam hangokat, gondolom Gina fürdik.Bekapcsoltam a tv-t, de nem nagyon volt semmi érdekes, úgyhogy kikapcsoltam.Már 10 perce itt vagyok, de Gina még mindig nem végzett.Mit csinál odabent?Épp ezeken gondolkoztam, amikor hirtelen kivágódott az ajtó, és Eric lépett ki onnan egy szál törölközőben.Rohadt helyes volt.Az apró vízcseppek folytak le izmos felsőtestén, amit én bámulással jutalmaztam.Egy szó sem jött ki a számon, amire elmosolyodott.Haha, tényleg vicces, hogy nem tudom levenni a szemem róla...
-Tetszik a látvány?-kérdezte, a hangjában enyhe gúny és pajkosság volt.Amikor észrevette, hogy még mindig nem szólalok meg, felnevetett, odalépett elém és megfogta a kezem, majd felhúzott.Magához húzott, majd elkezdett szemezni ajkaimmal.Amikor látta, nincs ellenvetésem, először gyengéden, majd szenvedélyesen megcsókolt.Istenem!Ha ezt valaki valaha elveszi tőlem, kinyírom!




2013. január 12., szombat

Emlékek... ( 8. fejezet )

Nagyon sajnálom, hogy ennyit késtem, de rengeteg dolgom volt.Mindjárt megírom a felvételit, szóval szurkoljatok majd!Jó olvasást!



-Te meg mit keresel itt?-mondtuk egyszerre, de ez jelenleg egyikünket sem érdekelt.
-Jaj, annyira aggódtam miattad!-rohant oda Erichez, és leült a mellette lévő székre.
-Aha, nagyon, kösz, de nem kell a sajnálatod!Jobb lenne, ha elmennél!
-Ne csináld ezt!Kérlek!
-Először is: neked is szia, másodszor: azt mondta, húzz el!Vagy mondjam el magyarul is, vagy milyen nyelven értenéd ezt meg?-álltam fel, aminek a következménye az lett, hogy a szék felborult, de  ez most a legkevésbé érdekelt.
-Ki vagy te, hogy parancsolgass?Amúgy is, még számolok veled!Tudod, megint elszöktél...
-Miről beszéltek?-ráncolta a homlokát Eric, hisz ő még semmit nem tud.
-Hagyjuk...-hajtottam le a fejem.
-Tudod mit?Én mentem!
-Végre eljutott a szőke agyadig!A viszont nem látásra, ribanc!-az utolsó szót magyarul mondtam, nehogy még fel is pofozzon engem, mert eléggé közel járt hozzá, hogy megtegye.
-Mi volt ez az egész?Milyen szökés?Miről maradtam le?
-Nem akarom elmondani, így is elég gondod van...
-A rohadt életbe, mondd már!-kiabálta, mire én adtam egy puszit a szájára.Ez mindig bejön, és ahogy látom, most is-Ezt most miért?
-Csak hogy kussolj!Eléggé észrevehetnéd, hogy kórházban vagyunk!
-Bocs, na, de kérlek, mondd el.-vágott egy olyan mosolyt, amitől majd elolvadtam, szóval neki is vannak trükkjei.
-Figyelj!Csak annyi az egész, hogy egy kicsit Molly elrabolt, és innen a vágás a lábamon-közbe akart szólni, de megint adtam egy puszit neki-, szóval, nem, nem Molly vágta belém  a  kést, de ez egy hosszú történet.Ezért akartam Gináékhoz költözni, de aztán jöttél te az ötleteddel, a többit már tudod.Sajnálom.
-Fel kell jelenteni!Ez nem állapot!Mindig mondta, ha valami mást csajt lát az oldalamon, "kinyírja", de nem hittem neki.Ez az én hibám!
-Te egy nagy balfasz vagy!-nevettem fel, majd abbahagytam értetlen fejét nézve-Nem, nem jelentjük fel, és nem a te hibád!Látod, éppen ezért nem akartam elmondani!Tudtam, hogy kiborulsz!
-Az isten szer...-kezdte, de az ajtó kinyílt, és az ajtóban az orvos állt.
-Kérlek, hagyd magára a beteget!Pihennie kell!-lépett beljebb, kitárva az ajtót nekem.
-Rendben, szia!-adtam puszit az arcára, és lesütött fejjel léptem ki az ajtón.Hallottam, ahogy becsapódik az ajtó, amire összerezzentem.
-Mi van?-rohant hozzám Gina.
-Semmi, minden rendben, csak...
-Megtudta, igaz?
-Igen.És nem fogadta a legfényesebben.
-Egyszer úgyis kiderült volna, amúgy, ha Mollytól tudja meg, szerintem másik verzió is életbe lépett volna.
-Igazad van!Még be szeretnél menni?
-Nem, szerintem beállna az a kínos csend, és azt nem akarom.
-Akkor menjünk haza.
-Melyik haza?Mert te Ericnél laksz.
-Ja, bocs, elfelejtettem. Eric azt mondta, hogy hozzáköltözhetnél, amíg itt van bent a kórházban.Legalább így nem lennék egyedül.
-Huhh...nem is tudom.Nem merem otthon hagyni Alexet, egy:mert felzabálna mindent, kettő:fel fogja gyújtani a házat.
-Ki fogja felgyújtani a házat?-nézett ránk értetlenül Alex, természetesen szendviccsel a kezében.
-Hát te!-nevettem el magam.
-Még hogy én?Ki kérem magamnak.Én tisztességes lánynak születtem!-kezdett el úgy járkálni, mint egy nő.Úgy tartotta a kezét, mintha a körmei épp száradnának, röhejes volt, ami a hangos röhögésem is bizonyított.Remélem nem keltettem fel senkit.
-Jól van, szívem, elég lesz.Azt hiszik, egy buzival járok.Na, nem gond, ha pár napra Erichez költöznék?-nézett kiskutya szemekkel barátnőm, és tudta jól, ez be fog válni.
-Már hármasban nyomjátok?Vagy mi van?
-Nem, csak azért, hogy ne legyek egyedül.-szóltam közbe.
-Jó, persze.De aztán szétrúgom Eric seggét, ha elvesz tőlem!
-Jaj, dehogy is!Imádlak!-ugrott Gina a nyakába, és a folyosó közepén kezdtek el smárolni.Egy percig még jó volt nézni, hogy szerelmesek, de aztán elfordultam, mert eléggé undorító látvány volt, ahogy ott falják egymást.Leültem a padra, és imádkoztam, hogy hamar legyen vége.Egy kislány mellé ültem, akinek be volt gipszelve a keze. Rám nézett, majd mosolyogva megszólított.



-Szia!Te miért vagy bent?
-Szia!Hát, az egyik barátomnak balesete volt, és ezért jöttem be.És te miért?
-Leestem a fáról.Anyukám szólt, hogy nem kéne nagyon merésznek lennem, de nem hallgattam rá.És ez lett az eredménye.
-Nagyon sajnálom!Remélem minél hamarabb meggyógyulsz!
-Én is!És ki a kedvenc énekesed?
-Ez aztán váratlanul ért!Nos, eléggé kedvelem Eric Saadet. Ismered?
-Persze, ki ne ismerné.Ő a kedvencem.Találkoztál már vele élőben?
-Igen, voltam egy koncertjén, és te?
-Még sajnos nem, de nagyon szeretném.
-Tudod mit?Adok neked valamit.
-Imádom a meglepetéseket!Mi az?
-Amikor koncerten voltam, kaptam tőle aláírást, úgyhogy neked adom.
-Úr isten!Nagyon köszönöm!-ölelt meg jó szorosan, persze csak egyik kezével.
-Szívesen!
-Indulhatunk Trina?-lépett elém Gina, karöltve a táncost.
-Igen!Nagyon örültem a találkozásnak...
-Leila!
-Leila!Még látjuk egymást!Szia!
-Szia!
-Ez ki volt?-suttogta a fülembe.
-Csak egy kislány, mit aggódsz?
-Tudod jól, hogy nem szeretem a gyerekeket...

-Ideadnád a fagyim?
-Még szép, hogy nem!imádom a citromot!És amúgy is, az enyémet leejtettem.Igazán lehetnél jószívű.
-Az vagyok, de most rohadt meleg van!
-Nem érdekel!-nevetett fel, mire fellökött egy kislányt.
-Bocsi!Nem akartam!
-Leejtettem a fagyim!Kilökted a kezemből!-kiabált rá a kislány.
-Nem direkt volt, hidd el!
-Kapd be!-lökte fel barátnőm, és még bele is rúgott.Az egészet felhúzott szemöldökkel néztem végig.De kemények ma már a kislányok!Mindezek után sírva rohant az anyjához.Felhúztam Ginát, és jobbnak láttam távozni.
-Basszameg!Ez fáj!-nézegette a véres könyökét.
-Jó, ne nyafogj!Otthon kitisztítom!Gyere már!-húztam végig hazáig, miközben majdnem kinyírtam, mert utáltam, amikor nyafog...

-Tisztában vagyok vele, mennyire rettegsz tőlük, de ő tényleg nem akart semmit!Egyébként is, ezerszer megbeszéltük, hogy az csak egy elkényeztetett lány volt, nem több.
-Jó, tudom!De akkor is ijesztőek!Nekem biztos nem lesznek gyerekeim.-súgta a fülembe, nehogy Alex meghallja.
-Dehogynem.És lehet, megvan az apjuk is!Tényleg ti hogyan is találkoztatok?
-Hát...

Gina szemszöge



-Nem akarok kávézóba menni, Lily!
-De majd veszek neked sütit!Mit szólsz?
-Indulhatunk!-nevettünk fel egyszerre, majd beszálltunk az autóba.Egész sötét lett, mire odaértünk-Ez nem kávézó!
-Hát nem éppen!Gyere, jó buli lesz!Egyik haverom, meg a többiek is jönnek, ne hagyj cserben!
-Nem is akartalak!Zúzzunk!-ordítottam.Kifizettük a jegyeket, majd megcsapott minket az a rohadt meleg, ami ilyenkor mindig van-Megyek a bárpulthoz!Mit kérsz?-kiabáltam a fülébe.
-Egy koktélt, köszi!-megfordult, és eltűnt a tömegben.Hosszasan kifújtam a levegőt, ami a tüdőmben ragadt, majd határozott léptekkel értem el a pultot.
-Két koktélt kérnék!
-És én állom!-hallottam meg valakit mellőlem.
-Kizárt, édes!-mosolyogtam bájosan, majd a két itallal a kezemben elhúztam onnan.Mit képzel ez?Csak odajön, hogy majd kifizeti?Nyilvánvaló, hogy csak meg akar fektetni, de nem dőlök be.
-Itt vannak!-kiabáltam a fülébe.Elvette, majd maga után húzta, ha jól láttam Danny Saucedot! Megáll az eszem!Leültem a boxba, és arra lettem figyelmes, hogy valaki a vállamnál átkarol, és leül mellém.
-Mit akarsz?
-Már le sem ülhetek a saját asztalunkhoz?
-Nem, mert ez a mi asztalunk, úgyhogy, húzz el!
-Bocs, de itt mi ülünk, szóval együtt a kis csapat, és ha nem tévedek, te Gina vagy!
-Honnan tudod?
-Lily az egyik haverommal jár, szóval, mondta, hogy ma te is eljössz, ennyi!
-Ó, értem.És az amúgy már hatott a pia, vagy az tényleg Danny?
-Élő nagyságban!Nos, jössz táncolni?
-Hhh...nem bánom!Menjünk!-húzott fel ülőhelyzetemből.
-Amúgy, Alex vagyok!
-És engem már ismersz!-bedobtuk magunkat, ahogy tudtuk, és elég sokáig nyomtuk éjszaka.Mi uraltuk a táncparkettet.Éppen megforgatott, aztán csak annyit éreztem, hogy a falhoz nyom, és vadul smárolunk.Senki nem nézett ránk, de rohadtul jó volt vele lenni.Csak ezeknek a buliknak az a vége, hogy egyedül kelek fel az ágyamban.De a pia miatt, ezen átsiklottam.
-Gyere!-húzott magával, egészen a kocsijáig.
-Hű, te aztán nem fukarkodsz!
-Nem, de legalább van egy jól fizető állásom.
-Az jó, nekem pedig egy cukrászdám, az Orchidé.
-Az a törzshelyem!-beültünk a kocsiba, és egészen a lakásáig repesztettünk.A lakása egy panelben volt, de eléggé elit környéken.Kinyitotta az ajtót, és húzott fel egészen a lakásáig.Nem sokat vacakolt a kulcsokkal, azonnal kinyílt az ajtó, és mi csókolózva, én a falhoz nyomódva jutottunk el a hálóig...

Reggel az arcom simogatására keltem fel.A fejem elkezdett rohadtul lüktetni, de ez jelenleg nem tudott érdekelni.Csak az, hogy hogy a francba jutottam ide?
-Jó reggelt!-babrált a hajammal.
-Neked is!
-Tessék, itt egy gyógyszer, szerintem szükséged lesz rá.
-Te vagy a legjobb!
-Mit kérsz reggelire?
-Tojás jó lesz, köszi...
-Alex!
-Tudtam!
-Mindjárt jövök!-csukta be az ajtót.Mit műveltem tegnap?Hogy kerültem ide?Bár, egész jó fejnek tűnik, akkor is részeg voltam.Remélem nem dob ki!Összeszedtem a cuccom, felvettem magamra, és kimentem a konyhába.Rohadt jó illatok lepték el a teret-Gyere, ülj le!-elém rakta a kaját,ami istenien jól nézett ki, és amúgy is rohadt éhes voltam.
-Köszönöm!
-És, mit csinálunk ma?...

Trina szemszöge

-Teljesen meglepett a kérdéssel, de elmentünk a városba, meg minden, és ő egyszerűen megfogott.Már az első együtt töltött nap után beleszerettem.És, lassan egy évesek leszünk!-mosolygott barátnőm.
-Ennek örülök.Te aztán nem egy megszokott pasi vagy ám!-löktem meg a vállát Alexnek, mire színpadiasan feljajdult, de ezen is csak nevetni tudtam.
-Ki mondta azt, hogy az vagyok?
-Nem is feltételeztem!-nevettem fel.Még gyorsan elszaladtam Eric kórterméhez, hogy legalább intsek neki.Félve léptem az ablakhoz, mosolyogtam, és intettem neki, és ő is ugyanígy tett.Jelezte, hogy menjek be, szóval megfogtam a kilincset, és lenyomtam.
-Nem is kapok jó éjt puszit?
-Dehogynem!-hajoltam le hozzá, hogy az arcára adjak egy puszit, de hirtelen elfordította az arcát, és megcsókolt.Szinte falta ajkaimat, és szorosan húzott magához.Hihetetlen érzés volt vele lenni, egyszerűen szeretem.Mi?Remélem ezt nem mondtam ki, mert szoktam hangosan gondolkodni.
-Én is szeretlek!-húzott még jobban magához...