Pretend it's ok
Gina szemszöge
Teljesen kétségbe vagyok esve. Anyám mellém állt, de apa szó szerint kitagadott. Azt mondta, hogy takarodjak, és hogy meg ne lásson többet. Ha meglát az utcán, átmegy a túloldalra. Ha átmegyek anyához, akkor neki hirtelen fontos dolga akad, és már rohan is el. Esze ágában sincs támogatni vagy ilyesmi. Nem! Ő megy a saját feje után. Már abban is kételkedek, hogy egyáltalán fontos vagyok-e neki.
...
Most itt ülünk Trinával az orvosnál. Kezemmel a fotó szélét markolom. Még mindig nem hiszem el, hogy ez a kicsi kis pont az én gyerekem. Olyan édes és ártatlan. Nincs senkije, csak rám számíthat. Érzem, hogy jó lesz vele a kapcsolatom, ha nagyobb lesz. Istenem, megjelennek előttem olyan képek, amikor a kertben játszunk, ahogy megveszem neki az első cicáját. A kép, amikor először viszem oviba, majd iskolába. A ballagások, érettségi, diploma. Ahogy büszke anyaként ott bőgöm el magam, amit a lányom szemforgatással jutalmaz. Kinek lenne szíve...az...abortuszhoz?
-Minden rendben?-simogatta meg a vállam.
-Igen, csak eddig jó döntésnek gondoltam ezt az egészet, de most... Itt ez a kis csöppség, és lehet, hogy nem normális családban nő fel, de én büszke leszek az én kislányomra...
-De lehet, hogy fiú! Még nem tudhatjuk!-mosolygott T. Istenem! Mit kezdenék nélküle?
-Engem csak az érdekel, hogy egészséges legyen.
-Pontosan! Na de most mennem kell, mert elkések az edzésről. Nem baj, ha nem kísérlek haza?
-Dehogy! Menj csak! Kibírom valahogy!-próbáltam magamra erőltetni egy mosolyt, de nem ment. Nem hitte el. Mindig átlátott rajtam. Nagy nehezen, de megértettem vele, hogy nem lesz semmi baj.
-Szia!-már fordult is el. Léptei kecsesek voltak, akármennyire is fáradt. Még így is, hogy el kell tűrnie a hangulatingadozásaimat, őszintén elfogad. Ilyen embereket nem találni mindenhol!
-Várj!-kiáltottam utána-Köszönöm, hogy befogadtatok...
-Ez nem kérdés, de már ezerszer megköszönted. Ha még egyszer ezt teszed, kinyírlak!-nevetett fel, majd tényleg elment. Lassan összeszedtem a cuccaim, majd elindultam. A hideg levegő megcsapta az orrom, de most jól esett. Végre nem volt hányingerem. Mostanában fogytam jó pár kilót. Trina már ki van készülve, hogy alig eheti mellettem azokat a kajákat,amiket szeret. Ugyanis rosszul vagyok bármilyen hústól, tejterméktől, és még a buborékos ásványvíztől is. Már magamra sem ismerek. De megéri érte. Ahogy sétáltam, hirtelen a lámpák kigyulladtak. Este van. Ilyenkor kezdődik igazán az élet. Az utcák, így karácsony környékén gyönyörűek. Minden üzlet ki van valahogy díszítve. A gyerekek önfeledten szaladgálnak, játszanak a hóban, élvezik a telet. A fehér dara enyhén száguldott forró bőrömre. Mindent odaadnék ezekért a gyönyörű fehér napokért.
Az úton sétáltam át, amikor megláttam egy autót. Nem tudom, hogy látott-e, de szemmel láthatóan nem lassított. Próbáltam elkerülni az elkerülhetetlent, de nem ment. Nagy csapódás, aztán csak sötétség...
...
Lassan kinyitom a szemem. Minden fehér. A levegő tele van a tisztítószerek és a kórház jellegzetes illatának keveredésével. Valami pittyegést hallok, ami eléggé idegesítő. Trina a kezemet szorongatja, szeme ködös a könnyektől. Észre sem veszi, hogy felkeltem, csak amikor már szólítgatom. Hirtelen szavaimra felkapja a fejét, és hatalmas, a sírástól duzzadt szemével engem vizslat. Próbál lenyugodni, de valami gátolja ebben. Örül, hogy felkeltem, de még mindig olyan furcsán viselkedik.
-Basszus, hagyd már abba ezt a nézést! Már kezd idegesíteni! Ha van valami probléma, akkor mondd el, csak kérlek szépen ne bámulj így! Mi a baj?-hirtelen krokodilkönnyeket kezdett el hullatni, ami engem is megrémített.
-A balesetben nem sérültél meg annyira súlyosan. Megúsztad pár enyhe zúzódással. Pár nap, és haza engednek.
-Na, ez jó hír! Akkor miért nézel úgy, mint egy anya, aki most veszítette el a gyerekét?-mosolyodok el, de aztán le is lohasztom arcomról. Trin nem válaszolt, csak össze-vissza kapkodta a fejét a szobában, csakhogy ne kelljen rám néznie. Ekkor jutott el a tudatomig, hogy miért is csinálja ezt-Csak nem...-nem tudtam befejezni mondatom, kitört belőlem a zokogás. De nem csak az a sima, hanem egy mélyről jövő, hisztérikus bömbölés. Ezt nem hiszem el! Istenem, miért büntetsz engem? Ha már megajándékoztál azzal a kis gyönyörűséggel, miért veszed el tőlem? Mivel érdemeltem ezt ki?
...
Három hét telt el. Miután kijöttem abból a fertő tanyából, élő zombivá változtam. Nem szóltam senkihez, csak ha muszáj volt. Nem ettem, nem ittam, csak gondolkoztam. Egészen addig, amíg el nem vittek engem megint dokihoz. Ott kiderült, hogy anorexiás lettem. Azóta próbálnak nekem segíteni, testileg-lelkileg, már amennyire tudnak. Már nem akarok meghalni, de még mindig mocskosul a padlón vagyok. Apa végre felvette velem a kapcsolatot, de csak annyira, hogy elmondja, hogy minél hamarabb gyógyuljak meg. Kösz, én is szeretlek! Anya és apa között hatalmas a feszültség. Míg anya mellettem áll mindenben, apa, bár nagyon megbánta, de elkötött minden szálat velem kapcsolatban. Most már ő próbálja jóvá tenni a dolgokat, de én ellenkezek. Megérdemli, hisz nem miatta, de a támogatása nélkül ide jutottam. Azt sem tudom már, hogy hova tartozom.
...
Számtalanszor próbáltam végezni magammal, de mindig megállítottak. Gyűlölöm ezeket a szanatóriumokat vagy miket, de segített rajtam. Mióta kikerültem, sokkal pozitívabban látom a világot. Próbálom mindenben csak a jót meglátni, de ez nem megy olyan könnyen. Trina az anyjához költözött, és engem, -bár nem önszántából- de itt hagyott. Itt hagyott a gondjaimmal, a hazug, becsapó gondolataimmal és a törekvő bűntudatommal. Amikor már azt hittem, minden odaveszett, megismertem Lilyt. Ő egy kedves lány, aki másodikos koromban jött az osztályba. A gimis barátságok általában nem örökre szólóak, de ő mindig is mellettem állt. Úgy éreztem, betölti a bennem keletkezett űrt. Együtt sikeresen leérettségiztünk, majd egy cukrászdában dolgoztam. Sok mindent megtanultam, így hát úgy döntöttem, hogy belevágok egy saját vállalkozásba. De mire is mennék támogatók nélkül? Mind Lily, mind anyám részéről kaptam a támaszként nyújtó kezekből, míg a hőn szeretett férfi csak pénzzel segített. Nekem már ennyi is elég, hogy tudjam, még mindig fontos vagyok számára. A bolt beindult, és ezzel együtt az új életem is. Ezután jött az az ominózus buli, barátnőm jóvoltából, ahol megismertem ezt a makacs, folyton éhes, kisfiús, de szeretni való, csodálatos embert...
...
-Atya ég! Nem tudok választani! Segíts!-kiáltok fel, barátnőm válaszát várva, aki rohan is hozzám, szó nélkül. Trina trappolva rohan hozzám, majd kiválasztja a tökéletes ruhát egyetlen pillanat alatt. Mióta Alex bejelentette, hogy elvisz engem az évfordulónk alkalmából egy étterembe, azóta tűkön ülök. Az óra idegesítően kattog, ezért egy kis zenét tettem be. Persze nem is ő lenne, ha nem akadna ki.
-Te normális vagy? Ilyen szart hallgatsz? Miért nem jobbat? Mondjuk Muse, Calvis Harrin?-kezdené el sorolni az egész, több száz sztárból álló listáját, ha én nem állítanám le.
-Az még mindig Calvin Harris!-vágok közbe ingerülten. Nekem ezek a stílusok nem jönnek be. Nem magával az előadóval van gondom, hanem a zenével. Isten irgalmazz, hogy egyszer elcipeljen egy olyan koncertre, ahol azok a rapper németek lépnének fel. Jó, egyszer megnéztem a videójukat, de nekem annyi elég is volt.
-Jó, de mondjuk tegyük be...-ujjával megérintette állát, fejét gondolkozóba állította. Na csak ezt ne! Mondd, hogy nem hozta el...-a One Direction CD-m!-táskájából előhúzta a tartóját, majd kivette belőle azt a kis dolgot, amit én minden habozás nélkül elégetnék. Én, teljes mértékben ellenállok annak az 5 fiúnak, akiknek sikerült elcsavarniuk az én mindenfajta zenét imádó barátnőm, az én legnagyobb bánatomra. Hetek óta mást sem hallok tőle. Persze csakis Eric után. Hirtelen felindulásból kikapom a kezéből a tárgyat, majd messzire eldobom, jelen esetben az ágyamra. A válasz csak egy durcás kép, de érti, hogy nekem ez az este nagyon fontos. Életemben nem voltam ilyen ideges. Mégiscsak egy egész évet ünnepelek azzal a fiúval, aki elrabolta a szívem...
...
Idegesen trappol előttem a pincér, én pedig még mindig nem tudok választani ezekből a finomságokból. Már háromszor rápirítottam barátomra, mert ez egy előkelő hely, és én mindig is utáltam az ilyen puccos éttermeket. Ilyenkor mindig az illedelmes énemet kell elővennem, ami, valljuk be, szinte nem létezik. Pár perc válogatás után megtalálom a nekem megfelelő ételt, majd odaadom a sóhajtó és felszabadult pincérnek a menü lapját.
They don't know about us
-Gyönyörű vagy!-fogja meg kezem Alex, ezzel elérve, hogy feszélyezettségem, mint a kámfor tűnjön el. Csak őt látom, aki gyönyörű szemével végig pásztázza testem. Általában zavar, de ő megteheti, mert nekem nem kell senki más. Közelsége megnyugtat és egyben izgalommal tölt el. Vele megint előjön az a tinilányos énem, aki elpirulva veszi tudomásul, hogy valaki igencsak nekem szenteli a figyelmét.
Mikor végre a desszert maradványait is eltüntetik, teli hassal vetem hátamat a szék támlájára. Ám a barna hercegem részéről még közel sem ér véget az este, mert rendel még pezsgőt. A pincér nem egy üveggel, hanem csak két pohárnyival hoz. Leteszi elém, majd megköszönjük a fáradozást. Már éppen belekortyolnék, amikor észreveszek a pohárban egy különös dolgot. Az üvegpohár alján egy fénylő karikagyűrű lapul. Döbbenten, egyben értetlenkedve bámulom az előttem ülő fiút. Nemes egyszerűséggel kiveszi a pohárból a gyűrűt, majd letérdel elém.
-Amikor először megláttalak, már akkor tudtam, hogy különleges vagy. Rögtön belevágtunk a közepébe, de ez sem jelentett akadályt.-arcom pírba borult, amin ő jót derült, de még mindig látszódott, hogy nagyon ideges-Tudom jól, mennyire nem bírod a romantikus dolgokat, de ezt nem lehet máshogy elmondani. Szeretlek, és szeretném, hogyha egész hátralévő részemben megtisztelnél azzal, hogy azt mondhassam, "Igen, ő itt a feleségem!". Szóval...-vett egy nagy levegőt-Hozzám jönnél, Gina Leila Hamilton?
-Először is, muszáj ennyire romantikusnak lenned? Kettő: Ne mondd ki még egyszer a teljes nevem, mert megjárod, és három: IGEN!-hangom magabiztosan cseng, de a könnyeim megállíthatatlanok. Mint a patak, mely a sok nehézség és akadály között megtalálja az utat, ahol végighaladhat, majd célba ér egy hatalmas tengerbe, amely elszívja minden cseppjét, majd a folyamat kezdődik elölről. Meghatóan borulunk egymás nyakába, majd remegő kézzel húzza fel ujjamra a gyönyörű karikát, ami azt jelzi, hogy az övé vagyok, csak az övé...
Szia!
VálaszTörlésnagyon tetszett a rész és várom a folytatást :)
Köszönöm, nagyon sietek az újjal, de sajnos mindennel le vagyok maradva, de nemsokára fent lesz az újabb fejezet! Addig is puszi!!!!!
Törlés