A múlt ( 13. fejezet )

                                                                         Mirrors

Teljesen ledöbbenten olvastam azokat a sorokat. Meddig képes elmenni? Kinyírja az egész családom?Na ebből elég! Szó nélkül a szobámba rohantam felöltözni. Eric értetlenül nézett rám, de különösebben nem izgatott. Csak el akartam tűnni a világ elől, csak egy pillanatra. Fogtam a táskám és a telefonom, és a kávézóba indultam. Próbált megállítani, de lássuk be, ha Molly megtudja, hogy nála lakok, még engem is kinyír. Levettem kezét az enyémről és pár pillanat alatt a ház előtt álltam. Leintettem egy taxit, majd amint a sofőr elvitt Ginához, kifizettem, majd siettem, mielőtt még késő. Hatalmas megdöbbenésemre Molly boldogan beszélgetett Ginával. Most akkor mi van? Én már nem értek semmit. A kis vöröske, amint észrevett, elköszönt tőle, majd direkt nekem jőve elhagyta a cukrászdát. Gyorsan odaszaladtam Ginához, majd amint megbizonyosodtam arról, hogy semmi baja nem lett, nagyot sóhajtva lenyugodtam. Gina csak furán méregetett.

-Minden rendben? Elég fura vagy! Történt valami?

-Ja, semmi. Azt hittem, hogy egy pók van rajtad.-nem jutott jobb eszembe.

-MI VAN?SZEDD LE!-forgolódott össze vissza, mint egy idióta. Jó, én mondtam ezt, de tök vicces volt. Gyorsan beleharaptam alsó ajkamba, hogy ne vegye észre a mosolyom.

-Oké, szerintem elment.-kuncogtam halkan. Szerencsére nem vett belőle észre semmit.

-Akkor jó. És, hogyhogy betetted ide a lábad?

-Csak régen találkoztunk. De te nem tudsz semmit arról, ami apámmal történt, ugye?

-De. Molly az előbb itt járt...

-Igen, láttam.-vágtam közbe flegmán.

-Na mindegy, és említette, hogy mennyire ki vagy borulva. De ugye nem csinálod megint?

-Nem, nyugodj meg. Most jól vagyok. És mit mondott még neked Molly?

-Semmi különöset. Csak hogy mostanában elég rossz a közérzete. Azt mondja, biztos beteg lesz.-csak remélni tudom.

-Értem. Na és, mi van veled és Alexszel?

-Hát ma van az évfordulónk, szóval ma otthon maradunk, szerintem. Megnézünk egy akciófilmet, és aztán...khm...

-Jó, jó, nem akarok részleteket hallani! Akkor jó. De nekem mennem kell. Majd még ma benézek hozzád. Szia!

-Szia!

Hála az égnek nem tette meg. Már épp írtam egy szép kis választ üzenetben neki, de aztán meggondoltam magam. Nem kéne feldühíteni, mert ki tudja, mire képes? Nem akarom, hogy bárkit bántson. Úgy gondoltam, beugrok apához egy kicsit. Felültem egy buszra, majd amikor megérkeztem, leszálltam. Lassan lépkedtem a folyosón. A pultnál ülő néni csúnyán nézett rám. Vajon miért? Nem szólt, csak biccentett egyet, majd belevetette magát az újságjába. Én szótlanul vonszoltam magam a kórterméig. Látszólag boldog volt, amikor beléptem. Emiatt én is boldogabb lettem.
Rengeteget beszélgettünk. Elmesélte, hogy nem működik a tv, és emiatt nagyon bosszús. És hogy nem mer, csak éjszaka vécére menni, mert olyan filmes köpenyféleségben van, és kint van a "hátsója". Hát ezen ki nem szakadna?
Egy pár óra múlva elköszöntem tőle, majd hazafelé vettem az irányt. Kicsit kiszellőztettem a fejem sétálás közben. Jó érzés beszívni ezt a tipikus svéd levegőt. Már eléggé este volt, amikor hazaértem. Beléptem a lakásba, leraktam a cuccaim, majd Ericet kezdtem keresni. Meg is találtam a kanapén. Maga elé nézett, valami miatt teljesen le volt döbbenve. Nem igazán értettem az egészet, ezért kicsit megpaskoltam az arcát. Amikor ez sem használt, fogtam egy pohár vizet és a képébe öntöttem. Végre észbe kapott. Megrázta a fejét, majd dühösen nézett rám.
-Te mikor jöttél meg? És egyáltalán hol voltál egész nap? Tudod te, mennyit aggódtam érted? És miért nem vetted fel azt a rohadt telefont?-gyorsan bekapcsoltam, és csak akkor jutott el a tudatomig, hogy van 58 (!!!) nem fogadott hívásom, és mind tőle.

-Jó, bocsánat. Ki volt kapcsolva. De te mikor lettél ilyen idegbeteg?

-Nem vagyok az!-ordított rám-Annyira sajnálom, csak ki vagyok készülve.-kezeibe temette arcát. Teljesen fel volt dúlva.

-Mi történt?-lágyan érintettem vállát. De nem az történt, amit vártam. Lesöpörte kezemet onnan, majd felállt. Kezei szorították felkarom. Nem értettem, hogy miért csinálja ezt. Lélegzete felgyorsult, egyre szorosabban szorított. Könnyek gyűltek a szemembe. Amint ezt észrevette, rögtön észbe kapott. Azonnal elengedett, majd légzése is visszaállt. Én csak sírva lerogytam a földre. Amint lenyugodott, ő is közeledni próbált, de nem engedtem. Kiszaladtam a fürdőbe felfrissülni, és rendbe hozni a sminkem. Amikor ez sikerült, hallottam, hogy Eric közelít, ezért bezártam az ajtót.

-Ne csináld ezt! Én annyira sajnálom! Tudod, hogy sosem tennék ilyet!-kiabálta az ajtón túl.

-Mégis megtetted. Mi történt, hogy ennyire kiborultál, és még nekem is estél?-az utolsó szót már suttogtam. A karomon biztos meg fog maradni egy ideig. Egy kis szünet után, nehezen, de elkezdett beszélni.

-Ma átjött Molly. Mindenért bocsánatot kért. Szerintem eléggé komolyan gondolta. Aztán elmondott még valamit...

-Nyögd már ki!-kiabáltam.

-Molly terhes...-amikor tudatosult bennem, hogy ez mit is jelent, lassan kinyitottam az ajtót. Mindketten sírtunk. Gyorsan megöleltem, amit ő vonakodva viszonzott. Így álltunk pár percig, majd folytatta.
-Vagyis... Amikor elmondta, eldurvultak a dolgok...

*Pár órával korábban*

Eric szemszöge

Egész nap Trinát akartam elérni, de minden hiába. Biztos kikapcsolta, de azért küldhetett volna egy SMS-t. A mai napom szabad, és vele akartam tölteni, de ő elment. Vajon mit kapott? A nők kiismerhetetlenek. Amikor ezeken elmélkedtem, csengettek. Gyorsan az ajtóhoz rohantam, majd kinyitottam. Nahát, na ki jött?

-Mit akarsz Molly?-kérdeztem flegmán.

-Csak azt, hogy hallgass meg. Csak 10 percet kérek!-beakartam csapni az ajtót, de odatette a lábát, így ez nem valósult meg. Végül is olyan "Csak nem lesz gond." alapon beengedtem.

-Oké, gyors leszek. Én megváltoztam. És mindent, amit idáig tettem teljes szívemből megbántam. És tudom, hogy most nem hiszel nekem, de muszáj volt megváltoznom. Valami, vagyis valaki megváltoztatta a döntéseim. Én...

-Mondd már!

-Gyereket várok... Valószínűleg a tiédet, de ez nem biztos. Nem akarom, hogy elvegyél, és boldogan neveljük fel, csak azt akartam, hogy tudd.

-Ja, és te tudtad, hogy én egy kecske vagyok? Tudod kinek meséld ezeket. Engem ez teljességgel hidegen hagy. Még ha igaz is lenne, akkor is rengeteget bántottad Trinát, és az apját. Van neked egyáltalán gerinced? Hogy tehetted tönkre az életét? Normális vagy te?-nem érdekelt semmi sem. Felrángattam ülő helyzetéből, majd az ajtót kinyitva, húztam a lépcsőig. Szemében könnyek gyűltek. Egy pillanatra nem figyelt, és elesett. Végiggurult az egész lépcsőn, majd a végén eszméletlenül terült el. Ijedten szaladtam utána. Próbáltam ébresztgetni, de nem reagált. Gyorsan tárcsáztam a mentőket, majd pár perc múlva már a kórházba száguldottunk. Nem tudtam felfogni a dolgokat.

Már egy órája itt ülök, és még mindig semmi hír. Aztán végre kijött az orvos. Rögtön letámadtam.

-Hogy van? Minden rendben?-hadartam neki.

-Jelenleg stabil, de kómában van... És sajnos a kisbabát is elveszítette... Nagyon sajnálom.-fogta meg a vállam. Megköszöntem a segítséget, majd lerogytam a székre. Csak sírtam, sírtam és sírtam. Szörnyű a tudat, hogy ez mind miattam van. Egy szörnyeteg vagyok. Miért nem hittem neki? Mivel nem látogathattam meg, ezért haza indultam...

*Jelenleg*

Trina szemszöge

Döbbenten hallgattam végig. Egy cseppet sem szívlelem Mollyt, de ezt még ő sem érdemelte meg. Egy nő életében a gyerek elvesztése egyenlő a tragédiával. Nehéz túlélni, és ezt sajnos közeli tapasztalatból mondom...

* 4 évvel ezelőtt*

Gina szemszöge

El sem hiszem, hogy megtettem. Lehet, hogy csak 16 éves vagyok, de szeretem. Szeretem Markot. És egyáltalán nem bántam meg. Trina már a kezdetektől ellenezte a kapcsolatunkat, de rá sem hederítettem. Boldog vagyok, és ezt senki, és semmi nem ronthatja el!

*3 héttel később*

Most indulok Trináékhoz egy csajos napra. Az apja elutazott, ezért miénk a ház. Leszálltam a buszról, majd elsétáltam hozzájuk. Bekopogtam, majd barátnőm azonnal ajtót is nyitott.

-Szia! Ezt figyeld! Van itthon egy csomó süti, nutella, rengeteg üdítő, chips és csokidrazsé! Ja, és pop corn!

-Úh, szerintem nézzünk meg egy filmet! Hoztam a 10 dolog, amit utálok benned-et és az éhezők viadalát. Melyik?-ledobtam a táskám és a kabátom, majd leültem mellé.

-Szerintem az első. Imádom azt a filmet! Ja, kérsz?-nyújtott nekem a sajtos chipsből. Engem azonnal elkapott a hányinger. Kiszaladtam a mosdóba, majd kiadtam magamból mindent, amit ma ettem. Trina azonnal utánam jött, és elindultunk a kórházba. Nekem semmi bajom!
A doki, aki jött, kedves volt. Megvizsgált, majd vett tőlem egy kis vért. Nem igazán értettem, miért kell a vérem, de hát ő tudja.
Egy jó fél óra múlva hatalmas mosollyal az arcán jött vissza. Nekem ez elégé fura volt, de nem igazán törődtem vele. Mindketten felálltunk, majd a pasi belekezdett a mondandójába.

-Gratulálok! Ön terhes!-na ez kész. Mi van? Miről beszél ez? Ezután émelyegni kezdtem, majd csak a sötétséget láttam...