Nyílt lapok ( 12. fejezet )

-Úgy tudtam! Esküszöm, egy busz elé lököm azt a kurvát!-sírtam, már szinte zokogtam. Hogy lehet valaki ennyire utálatos. Megértem, hogy utál, mert "elvettem" az ő egyetlen hatalmas szerelmét, de azért álljon már meg a menet! Én nem csináltam ezen kívül semmit sem vele. Eszembe sem jutott bántani egy családtagját sem, de ő... Nagyon meg fog lepődni, ha szétverem? Mert jelen esetben, ha Eric nem fog le, már rég szétdekoráltam volna az arcát. Miért kell engem lefogni? Eltudom intézni egyedül is, persze bokszkesztyű nélkül... Mi történt velem? Már embereket akarok megverni? El kéne gondolkoznom egy kicsit, hogy milyen ember is vagyok. Bár rengeteg rossz dolgot tett ellenem, mégsem így kéne megoldanom a problémáimat. Apa nem így nevelt. Apa! Eddig csak azzal foglalkoztam, mit tegyek Mollyval, de apára rá sem hederítettem.

-Milyen állapotban van?-szipogtam.

-Tudtam, hogy nekem kell elmondanom...Huhh...

-Bökd már ki!-kiabáltam rá-Bocsánat, csak az idegeim nincsenek jó állapotban. Sajnálom.

-Semmi baj...Figyelj, az apád kómában van. És elég kevés az esélye annak, hogy felébred...-na itt ismét kitört belőlem a sírás. Semmi mást nem akartam az élettől, csak hogy a családom és a barátaim biztonságban legyenek. A hitem már anyám halála után megremegett, de nem hagytam magam. Kitartottam, de most már biztos. Engem az élet folyamatosan szívat. Mit tettem, hogy ezt kaptam? Mindig betartottam a törvényeket, na jó, nem mindig... De senkivel nem csináltam olyan rosszat, hogy ezt kapjam.
Felkaptam a táskám, és Ericet magammal húzva indultam a kórházba.

-Hova megyünk? Nem hiszem, hogy most az a legjobb ötlet, hogy meglátogatod, mert 1.: a látogatási idő lejárt, 2.: nem hiszem, hogy látni szeretnéd ilyen állapotban.-állított meg. Jól hallottam? Eltilt a haldokló apámtól?

-Te ebbe most ne szólj bele! Ha van egy kis esélyem arra, hogy utoljára láthassam, engedd meg nekem!

-Miért olyan fontos az neked?-kiabált rám.

-Mert az anyám is balesetben halt meg. Nem láthattam, csak kaptam a telefont, hogy meghalt. Kérlek, engedj el...-szemében megbánást és sajnálatot láttam. Nem kell a sajnálata, csak vigyen el hozzá!

-Nem úgy értettem, én...

-Húzni akarod még az időt, vagy mehetünk?-aprót bólintott, majd engedett a szorításból, de még mindig összekulcsolta a kezeinket. Jelen esetben bunkónak találtam, de mégis jól esett a közelsége.

A kórházban minden kérdezgetés nélkül az apám felé vettük az irányt. Persze az ügyeletes nővér próbált megállítani, valljuk be, esélye nem volt.

-A 115-ös az!-lihegte, mert már őrök kergettek, így futásnak kellett iramodnunk. Mikor odaértünk, Eric belökött engem, míg őt továbbra is üldözték. Gyorsan becsuktam az ajtót, szemben álltam a fallal. Nem mertem megfordulni. Ha amiatt a spiné miatt vesztem el az egyetlen rokonomat, akkor esküszöm, hogy kicsinálom. Lassan megfordultam. Szörnyű látvány volt. Csövek itt, infúzió amott. Borzalmas. Arca teljesen be van kötve, gondolom a sebek miatt. Bal lába eltört, amit onnan tudok, hogy valahova felakasztották vagy ilyesmi. Óvatosan lépkedtem mellé. Leültem arra  kis székre, ami az ágy mellett volt, majd megfogtam a kezét. Éreztem, sőt hallottam is, hogy eléggé lassú a szívverése. Istenem, add hogy velem maradjon még! Őt hagyd meg nekem! Nem bírtam! Könnyeim ismét utat törtek maguknak, és elárasztották apa hálóingjét. Szorosan markoltam az anyagot, mintha sosem akarnám elengedni. Ez így is van! Emlékszem, amikor addig duzzogtam, amíg nem kaptam fagyit. A régi szép időkre, amikor még egy család voltunk. Bár vissza lehetne menni az időben, de sajnos ez nem megoldható. Pedig akkor minden jobb volt. Visszaemlékezésemet Eric zavarta meg. Berontott, majd az ajtón lecsúszva a földre ült.

-Nem akarlak...zavarni, de...a nyomomban...vannak, mennünk...kéne...-lihegte. Aprót bólintottam, majd letöröltem könnyeimet. Utoljára megszorítottam apa kezét. Arra viszont nem számítottam, hogy ő is visszaszorít. Hatalmas szemekkel néztem összekulcsolt kezeinket, majd Eric felé fordultam, és az ajtó felé böktem, hogy szóljon egy orvosnak. Azonnal vette a lapot, majd miután kifújta magát, újra nekiindult. Örömkönnyeim ezresével száguldottak arcomon. Forró csíkot húztak egészen állvonalamig, ahol lepotyogtak ruhámra. Pár perc múlva megérkezett az orvos is. Kaptam egy rosszalló pillantást a kései látogatásért, de különösebben nem izgatott. Mindent elvégzett, amit ilyenkor kell, majd felénk fordult. Arcáról aggódást olvastam le.

-Nos, az apja fel fog épülni, de van egy rossz hírem...

-És mi az?

-Sajnos olyan komoly sérülései vannak, hogy kerekesszékre van szüksége. Sajnálom.

-Hogy mi? De apa imád sportolni. Ő indított el az önvédelem felé. Na jó, ez nekem túl ironikus...-úgy éreztem, mintha mindenem szúrna, émelyegtem, majd csak a sötétséget láttam...

Eric szemszöge

Egy pillanat alatt összeesett, de én elkaptam, mielőtt találkozott volna a talajjal. Elájult. Nem csodálkozok, ez nekem is sok lett volna egy napra. Nem értem, mit művel Molly. Az oké, hogy utálja, mert velem van, de könyörgöm. MEGCSALT! Én ezt egy lánynak sem bocsátanám és bocsátottam meg! Nekem nem kell pitizni, se semmi. Miért nem érti meg, hogy szálljon le rólam? Szerezzen egy olyan pasit, aki elhiszi minden baromságát, aki elviseli a nyafogását, azt, hogy minden reggel 2 óra kell neki, hogy jól nézzen ki. Hogy finnyás, és csak a minőségi dolgokat eszi meg. Hogy ha nem elég hideg vagy meleg valami, akkor megy a szemétbe. Ugyan már! Ez a lány hihetetlen! Kedves, vicces aranyos. Smink nélkül is gyönyörű, és tagadhatatlanul szeretem!

Most itt vagyok mellette, próbálom ébresztgetni, de semmi. Miért nem ébred már fel? Ez kikészít! Esküszöm, elintézem Mollyt! Hogy tehette mindezt? Megfenyegette, elrabolta, és most elintézte az apját egy életre? Na nem! Ezért megfizet!

Trina szemszöge

Egy külön szobában ébredtem, mellettem Eric ült. Arcán aggodalom és düh volt. Nem igazán értettem mindent, de ráhagytam.

-Mi történt?-halk suttogásom betöltötte a szobát.

-Elájultál, de minden rendben! Amúgy, ha akarod, bemehetsz az apádhoz. Már ébren van...

-Az jó...De szerintem ne gyere...

-Miért? Még mindig haragszik amiatt a buli miatt?-mosolya keserű volt.

-Nem, hanem Molly telebeszélte a fejét, hogy ő az ártatlan kicsi elhagyott meggyötört lány, akit sajnálni kell, mert te szemét, utolsó alak megcsaltad és átverted. Ezért...-a csöndet Eric nevetése törte meg-Mi olyan vicces?

-Csak az, hogy ez pont ellenkezőleg történt! És apád simán bevette, csak mert megrebegtette előtte a pilláit. Kicseszés! Megmagyarázom neki is!-indult volna, de megállítottam. Kezem csuklóját szorította gyengéden, szemeim nyugalmat akartak átadni Ericnek.

-Rendben! De ne most! Előbb nyugodjanak le a kedélyek! Majd amikor nem a kórház négy fala veszi körül, akkor majd mindent elmondhatsz. De csak hogy tudd, nagyon makacs szokott lenni!

-Én is az vagyok! Na de most menj! Már vár!-tolt ki az ajtón. Idegesség lett úrrá rajtam. Kezeimet a kilincsre tettem, majd benyitottam. Amint megpillantottam mosolygós arcát, eszembe jutott, hogy nekem kell elmondanom a kerekesszékes dolgot.

-Szia kicsim! Hogy vagy?

-Ezt nem nekem kellene kérdeznem?

-De igen. Figyelj, nagyon sajnálom, de magam sem tudom, hogy kerültem ide.

-Autóbaleseted volt...-elhaló hangom nem volt meggyőző.

-Te jó ég! Pedig nem mentem gyorsan.

-Nem a te hibád volt. Ezt valaki megrendezte, és tudom is, hogy ki...

-Ki volt az a rohadék?-csattant fel.

-Molly...

-Nem! Az nem lehet. Ő egy kedves, aranyos lány. Ezt is Eric beszélte beléd, igaz?

-Higgy nekem! Ő nem az, akinek beadja magát! És én Eric mellett állok. Nem akarom részletezni, mit tett velem Molly, de hinned kell nekem! Nekem hiszel vagy egy kívülálló aljas dögnek?

-Hhh...neked. De ez nem jelenti azt, hogy nem kételkedek, és továbbra sem kedvelem azt a gyereket!

-Majd később megértesz mindent. De van még egy dolog...

-Uram isten, mondd, hogy nem leszek nagypapa!

-Dehogy! Rólad van szó...

-Bökd már ki, épp elég ez is, ne húzd tovább!

-Megbénultál...Én annyira sajnálom!-lehajtottam fejem szégyenemben. Nem is, inkább sajnálatomban. Borzalmas vagyok...

-Az nem lehet! Itt most rólam beszélünk! Az életem a sport! Ez nem lehet!-szörnyű látni, amikor egy férfi sír. De még szörnyűbb, ha a tulajdon apád teszi ezt. Szorosan magamhoz öleltem, amit viszonzott is.

Az éjszakát nem tölthettem apával, mert nem engedték meg. Barbárok! Erickel elmentünk egy Mekibe, ahol megettem 2 menüt. Mit tagadjak? Éhes és szomorú vagyok, és a kettő nem éppen jó párosítás. Otthon megnéztünk egy filmet. Mi mást néznénk, mint a sötét lovagot!? Egyszerűen imádom benne Jokert. Olyan köcsög, mégis szerethető. Eric is hasonlóan vélekedett, ezért is szeretem annyira. Egymást ölelve aludtunk el...
Reggel pizza illatára keltem, ami belengte az egész házat. Lassan felültem, majd a konyha felé vettem az irányt.

-Csak nem szakácsot játszol?-kérdeztem nevetve.

-Hahaha, nem, de én csináltam. Ha hamarabb felkelsz, megnézhetted volna az én speckó olasz mintájú tésztapörgetésem!-lépett elém, majd tenyereit arcomra helyezve, lágyan megcsókolt. Imádom, amikor ilyen! Kitolta a székem, jelezve, hogy üljek le, amit teljesítettem. Elém rakta a tányért, majd arcomat fürkészve várta a reakciómat. Az a pizza valami isteni volt! Nem is tudtam, hogy képes ilyenekre. Amikor látta, hogy nem köpöm ki, meg merte kóstolni. Már eljutottunk odáig is, hogy egymást etettük. Egy kicsit hülyén éreztem magam, de boldog voltam, azaz apa miatt nem teljesen. A boldog pillanatainkat a telefonom rezgése zavarta meg. SMS-em jött. Ismeretlen. Félve, de megnyitottam. Bár ne tettem volna...

"Ha azt hiszed, hogy ezzel leálltam, nehogy azt hidd! Jelenleg Gina kávézójában vagyok, és a drágalátos barátnődet figyelem. Csak egy adandó pillanatra várok, hogy leszúrhassam a drágát!!!!
Szóval, ha nem értetted volna még meg, talán most sikerül: ha nem szállsz le Ericről, kicsinálok mindenkit, aki fontos számodra!!! SZÁLLJ KI ERIC ÉLETÉBŐL, értve vagyok? Különben Gina látja, jelen esetben érzi kárát...xoxo"

Eddzünk! ( 11. fejezet )

Nos, meghoztam az új fejezetet.Nagyon boldog vagyok, mert ez az oldal elérte az 1000 látogatót!Hihetetlen, hogy ennyien mellettem álltok, köszönöm!Remélem a múltkori fejezettel mindenki idegét felborzoltam!Most is ezt szeretném.
Jó olvasást!

-Hogy mi?-teljesen lefagytam. Jól hallottam?

-Mit válaszolnál erre?

-Hát...

-Szerinted Gina "Igen!"-t fog mondani?-szegezte rám tekintetét.

-Úr isten! Kezdtem megijedni, hogy ezt tőlem kérdezed. Nos, mindenféleképpen kevesebb csöpögős rész legyen benne, mert nem nagyon szereti. Ő tenni szeret, nem ígéreteket hallgatni. Ja, és imádja a vörös rózsát. Mindenféleképpen azt is vigyél egy szállal. Ééééés... Megnézhetem a gyűrűt?-hadartam el neki.

-Ja, oké. Megfogadok mindent, és tessék.-helyezte kezembe a dobozkát. A benne levő gyűrű pont passzolt Gina ízléséhez. Egy gyönyörű ezüst karika, rajta egy nem túl nagy, mégis tiszta gyémánt. Egyszerűen mesés. Ha nemet mond, egy sikátorban fog ébredni...

Alex vizslató pillantása arra engedett következtetni, a válaszomat várja. Még húztam egy kicsit az agyát, majd egy nagy levegővétel után kifejtettem neki gondolataimat.

-Figyelj rám! Remélem komolyan gondolod ezt az egészet,...mert akkor ajánlom, hogy én rendezzem az esküvőt! És a gyűrű... A gyűrű. Ennél szebbet nem kívánhatna Gina. Teljesen eltaláltad az ízlését, és ha hihetek neki, akkor olyan szerelmes beléd, hogy azt kigyógyítani nem lehet. Imád téged, úgy, ahogy vagy. Még a hibáiddal együtt is elfogadott. Nagyon becsüld meg, oké?-nyújtottam a gyűrűt tartó kezem.

 Ez az egész azért volt, hogy áldásom adhassam rájuk. És még szép, hogy megkapták! Alig várom már a nagy napot, amikor Gina könnybe lábadt szemekkel elfogadja a "felkérést".

-Köszönök mindent Trina! Nagy segítség vagy! A fiúk azt mondták, hogy csak a kérdést tegyem fel táncos ruhában.

-Na ne! Még Edin is? Pedig megbíztam benne! Hát, ha rám hallgatsz, öltöny, vacsora egy étteremben és az a bizonyos vörös rózsa.Na meg a gyűrű!-nevettem el magam. Az a gondolat, hogy Alex elegáns lesz, eléggé humoros.

-Egyszerűen egy zseni vagy! Imádlak! Amúgy két hét múlva terveztem ezt az egészet. Pont az évfordulónkon. Mindenképpen bizakodó vagyok a választ illetően, de segítened kéne még valamiben. El kell érnem, hogy az apja is rábólintson. Tudnál nekem segíteni?-nézett rám könyörgően.

-Persze! Ismerem az apját. Elég nehéz lesz, de megoldható.Csak csinálj valamit a hajaddal. Nem szereti a nyápicokat. Olyan "ősapa" fajta, aki a lányának olyat képzelt el, aki kikergeti az oroszlánt a barlangból.

-Szerintem most menjünk el gyúrni!-húztam a bejárat felé. Persze előtte rendezte a számláját, nekem nem sikerült semmit fogyasztanom.

 Régen jártam a kondiban, már rám is fér. Kezdek eltunyulni. Alex szótlanul követett. Nem hoztunk ruhát, de ott általában kapunk egy edző cuccot, ha nagyon kell.

Mikor odaértünk, Sam már az ajtóban köszöntött.

-Visszatért a mi jómadarunk? Atya ég, de elszálkásodtál, te lány!-ölelt meg régi edzőm.

-Te viszont gyúrtál, nem is keveset! Lassan nagyobb vagy, mint egy szikla!

-Csak Laylanak akarok tetszeni.-pirult kicsit el. Ilyenkor olyan vicces. Alex csak kapkodta a fejét. Nem értett semmit.

-Megkérted már a kezét?-fontam össze karomat magam előtt. Mindig is én noszogattam, hogy tegyen meg felé egy lépést.

-Mi az hogy! Azóta már összeházasodtunk, és van egy kislányom is!

-Ó, te jó ég! Gratulálok! Nagyon örülök nektek!-simítottam végig izmos karján.

-Nem akarok zavarni, de gyúrni jöttünk, emlékszel?-nézett rám szúrósan Alex. Kissé irritálta, hogy nem tud semmit a múltam e pontjáról.

-Ja, igen! A tékozlólány visszatér a gyökereihez!-nevettem fel-Kéne egy gyors helyrepofozás a jövendőbeli vőlegénynek! És ne feledkezzünk meg rólam se!

-Rólad? Soha! Gyertek, megmutatom a centert.-mutatott elénk, de én ellenkeztem.

-Még mindenre emlékszek, Sam! Csak ruha kéne.-néztem rá szégyenlősen. Mindig elintézte azokat a pasikat, akik itt rám másztak. De nem álltak meg ennél. A zuhanyzóba is utánam jött egy-kettő, de Sam bemosott nekik, és kirúgta őket. Mindig is különlegesen bánt velem az első alkalomtól kezdve. Gyakorlatilag ő a második apám.

 A ruhaméretek egyeztetése után átöltöztünk, majd megmutattam a kondigépeket Alexnek. Miután mint egy kisgyerek vetődött rá a gépekre, magára hagytam. Utam a ringekhez vezetett. Sam éppen edzett valakit, engem észre sem vett.

-A nagy mester megmutatna nekem pár fogást?-kezeimre már a kesztyűket húztam. Sam elküldte az előttem boxoló fiút, majd felsegített a "tettek mezejére".

-Emlékszel még mindenre?-nézett rám, közben megerősítette kesztyűmet kezeimen.

-Mindenre! Kezdjük!

-Régen nem csináltad ezt, ugye? Látom, hiányzott már!-nevetett, bal egyenesem után.

-El sem hiszed, mennyire. Hihetetlenül hiányzott ez! De legfőképpen te!-fojtattam a forgó könyökkel...

 Az időt már nem érzékeltem, csak telefonom csörgésére figyeltem fel. Sűrű elnézéseket kérve Samtől, megnyomtam a zöld gombot, majd fülemhez emeltem a készüléket.

-Tudod te, mennyi az idő?-kérdezte dühösen Eric. Ezen csak mosolyogtam, mert ilyenkor a hangja valami nagyon furán hangzott.

-Nem, de neked is szia!-nevettem fel. Nem bírtam tovább visszafogni magam...

-Ez nem vicces! Délután 3 óra van!Azóta egy SMS-t sem küldtél, hogy élsz-e vagy halsz, se semmit!-kiabált. Először lefagytam az idő hallatán, de aztán visszatértem vicces énemhez.

-Ha halott lennék, nem gondolod, hogy nem tudnék írni vagy telefonálni?-kuncogtam visszafogottan.

-Mitől van ilyen jó kedved?

-Csak egy kicsit sportolunk Alexszel.-levettem másik kesztyűm is, majd tekintetemmel az előbb említettet kerestem. Egy széken ült, szendviccsel a kezében. Jellemző!

-Ugye azért sportoltál is?-toltam el szám elől a telefonom.

-Ja, de most tartok egy kis szünetet.-emelte fel "uzsonnáját" bizonyításképp.

-Hahó, Trina itt vagy?-halottam Eric aggódó hangját a vonalon túlsó végén.

-Igen, itt. Egy órán belül otthon leszek, amúgy hogy ment az interjú?

-Hát kitértek szokásosan arra, hogy van-e barátnőm...

-Mire te...-vágtam a szavába.

-Azt mondtam, No comment! Még nem akarok semmit sem elkapkodni, így nem tudnak rólad.

-Annak örülök! Na, de most mennem kell, szia!

-Szia!-azzal letette. Alex kezéből kivettem a szendvicset, mert nem is ebédeltem, majd pár hatalmas harapás után visszaadtam neki. Nagyon nem tetszett ez neki, de nem érdekelt. Elküldtem öltözni, majd én is ugyanezt tettem. Persze Samtől még elbúcsúztam, majd Alex hazavitt, aztán elhajtott.

Miután beléptem a lakásba, ideges trappolásokat hallottam a konyhából. Eric fel-alá járkált a szobában. Mikor meglátott, azonnal elindult felém. Arcán aggódást véltem felfedezni, aminek nem tudtam az okát. Bár ne tudtam volna meg...

-Már mióta várok! Fél 4 van! Hol voltál?

-Az nem lényeges, de mi van veled?-néztem ideges arcát. Izmai megfeszültek, arca rezzenéstelenül maradt, szemei engem bámultak. Itt valami nem stimmel!

-Mi a baj? Olyan beszari képet vágsz, hogy az már fáj!-nevettem, de hamar abbahagytam arckifejezése láttán.

-Figyelj! Ülj le!-húzott maga elé egy széket. Megfogta a karom, de én lesöpörtem kezét magamról. Az, hogy nem mondja el, mi a baj, az őrületbe kerget! Meglepetten nézett rám, de idegesen teljesítettem, amit kér.

-Mi van? Mondd már el, különben esküszöm, hogy beverem azt a kibaszott helyes képed!-néztem rá szúrósan. Még egy percig hezitált, latolgatta az esélyeket, mennyire borulok ki, majd felém fordult. Leguggolt elém, megfogta a kezem, majd megszorította.

-Apádnak autóbalesete volt...

-Hogy mi?-szemeim könnybe lábadtak. Eric mutatóujja felmutatásával jelezte, még nincs vége a történetnek-Erős a gyanú, hogy Molly miatt történt ez...

A kérdés ( 10. fejezet )

Tudom, mindig azzal jövök, hogy rengeteget tanultam, de ez most más!Egy fontos versenyre kell mennem, és egy hétvége alatt kellett bemagolnom egy egész verset!Szörnyű, siralmas, de egyben nagyon kellemes héten vagyok túl, és ez okozza aggódásom és boldogságom is.De most már tényleg nem húzom tovább, remélem nem fogok sokat késni a következővel sem.
Jó olvasást!

Teljesen felsőtestéhez szorított, majd egyszerűen ledobott a kanapéra.Forró csókunkat csak erre az időre szakította meg, de azonnal folytatta, miközben teljes testével felém tornyosult.Kezei minden porcikámat végigjárták, majd pólóm alá nyúlt, és hasamat kezdte simogatni. Hirtelen megfogta az alját, majd egy pillanat alatt lekerült rólam a ruhadarab.Egy ideig perverz fejjel nézte félmeztelen felsőtestem, amit már csak egy melltartó takart, majd a nyakamnál folytatta kényeztetésemet.Egy kis idő múlva felemelte fejét, majd a szemembe nézett.Tekintete tele volt erős vággyal és szenvedéllyel.Csak az én reakciómra várt, ami az volt, hogy megfogtam fejét, és lelkesen "válaszoltam".Csak erre várt, mert már a gatyámat kezdte el lehúzni rólam.Mikor sikerült neki, messze eldobta.Nem baj, nem én fogom felszedni!Visszatért ajkaimhoz, majd amikor már ott tartottunk, hogy mindjárt szobára megyünk, egy torokköszörülés szakított félbe minket.Mindketten megijedtünk, de Eric még mindig rajtam feküdt.

-Nem akarok semmit megzavarni, de ha úgy is hazajöttél, akkor én megyek is haza...-összezavarodottan makogott Gina. Bár mi sem nézhettünk ki valami jól. Kb. így festhettünk: két ember egy kanapén, mindketten alig vannak felöltözve, zihálnak, mint állat, ráadásul már majdnem megtörtént... tudjátok, ami a nagykönyvben meg van írva...
-Rendben.Szia!-mondtam elég halkan.
-Sziasztok!-megfogta a bőröndjét, majd csak az ajtó csapódása hallatszott.
-Hát, magunkra maradtunk!-egy perverz mosolyt villantott felém, amit én egy szemforgatással jutalmaztam.Ez persze számára azt jelentette, hogy ott folytassuk, ahol abbahagytuk.Megint lecsapott ajkaimra, de én, bár nagyon nagy erőfeszítésembe telt izmos felsőteste miatt, eltoltam magamtól.
-Nem gondolod, hogy egy kicsit gyors a tempó?
-Nem!Miért, te így gondolod?
-Hát, alig egy hete ismerlek csak!Nem vagyok könnyűvérű lány, aki bárkinek odaadja magát.
-Ezt úgy értsem, hogy...
-Igen, még szűz vagyok!Talán gond?-kérdőn néztem rá, de nem azt a reakciót kaptam, amire számítottam.
-Nem, ez inkább király!Akkor teljesen az enyém leszel!-már megint az a perverz mosoly!
-Miből gondolod, hogy a tiéd leszek, hm?-felvontam szemöldököm, úgy vártam a választ.
-Drága, hiszékeny Trina. Mindenki tudja, hogy nem lehet nekem ellenállni!És ebbe te is beletartozol!-vigyorgott kajánul, na azért álljon meg a menet!
-Fogadjunk?
-Miben?
-Ha egy hétig ellenállok neked, akkor elvihetsz oda, ahová akarsz, de ha te mászol rám, bármit csinálhatok veled!
-És ha nem állsz nekem ellen, az miből áll?
-Ha én csókollak meg.Benne vagy, Saade?
-Hm...ki nem hagynám!Fogadjunk!-kezet ráztunk, majd mielőtt leszállt rólam a fülembe súgta, hogy "Úgysem bírod ki!" Na meglátjuk!

Visszavettem a pólóm, meg a gatyám, majd leültünk tévézni. Eric csinált popcornt, de nem nagyon ette, ugyanis a Paranormal Activity 2-t néztük.Teljesen be volt szarva, aminek én nagyon örültem.Persze mindketten egyszerre nevettünk fel, amikor a kislány elesett.Tudom, szemét dolog, de hát olyan rohadt vicces!A vége teljesen fura volt.Én azt sem vettem észre, hogy itt kellene a legjobban félnünk.Csak a kislány volt para a lépcsőnél, de már megszoktam az ilyeneket, mint pl: az apa gerincét teljesen eltörték, az anyát lelökték a lépcsőn.Csak azt nem értettem, hogy honnan ez a sok ember, amit szóvá is tettem.

-Hm...Ki az isten ez a rengeteg ember?-kiáltottam, mire Eric összerezzent, majd befogta a szám.
-Te meg minek ordítasz?Mondjuk én sem értem, hogy ezek kik, de pont most ne kiabálj!-mutatott a tv felé.
-Bocs, Mr. Beszari!
-Kuss és nézd!-jaj, csak nem bántottam meg az ici-pici lelkét.Bocs Saade!
A végén én csak röhögtem, de azt nem tudom, min.Én az ilyen filmeken csak röhögni szoktam.Persze, ezt nem is hagyhatta szó nélkül.
-Veled aztán fura horrort nézni!-bökött oldalba.
-De te be voltál szarva!Én legalább élveztem!
-A horror filmek azért vannak, hogy befosassanak, amúgy meg nem féltem!-büszkén kihúzta magát, mire én megint csak röhögtem.
-Ja, biztos azért remegtél.De semmi baj!Tudjuk, hogy ebben az időben érzékenyek a nők.Csak nem kiöntött a Vörös-tenger?-úgy röhögtem, hogy lezakóztam a kanapéról.
-De egy kibírhatatlan nőszemély vagy te!Utállak!-azzal a lendülettel felállt, majd színészien becsapta a szobája ajtaját, persze nem ment be.Az eszem megáll ettől a pasitól!
-Jaj nem úgy gondoltam!Mivel engesztelhetlek ki?-biztos félre értette, mert durcásból átváltott megint csak perverzbe.
-Hát, van pár dolog ami segítene...
-Hhh...mik azok?
-Ha ma velem alszol!
-Na nem!-hevesen tiltakoztam, de igazából majd kiugrottam a bőrömből, olyan boldog voltam.
-Akkor életem végéig ilyen leszek!
-Rendben!De semmi tapi!Hozzáérsz bármelyik érzékeny pontomhoz, kirúglak az ágyból!
-De az az én ágyam!
-Ki nem szarja le?
-Én!Na jó, oké.De ne adjak valami pizsit?
-Mid van?
-Van pár bő pólóm, meg gatya.Jó lesz?
-Tökéletes!-azzal bement a szobájába, majd pár perc múlva odadobta nekem.De kedves!

Egy fél óra múlva teljesen felfrissülve léptem ki a zuhany alól, majd felvettem a ruháit.Teljesen olyan illata volt, mint neki.Férfias, mégis szexi.Fogalmam sincs, milyen egy szexi illat, de ez az.Felvettem, majd bementem a szobájába.A lámpa nem égett, csak egy szuszogást hallottam.Szóval elaludt.Mindegy is.Halkan odalopóztam, majd gyengén lehúztam róla a takarót, mert az egészet magára tette, pedig csak egy volt ott.Éljen a testvéri megosztás!Amint befeküdtem, azonnal egy kart éreztem a derekamon, a másik pedig a hajamat piszkálta.Nem úgy volt, hogy alszunk, drága?

-Te nem alszol?Akkor minek jöttem be ilyen csendben?
-Ez így izgibb volt!Amúgy meg, fura saját magam szagolni...-na ezen kész voltam."saját magam szagolni" ?! Agyhalál! Öt percen keresztül csak nevettem, majd befogta a számat.
-Most már elég lesz.Nem volt akkora poén.Inkább aludjunk!Jó éjt, cica!-egy gyors puszit nyomott arcomra, majd azt hitte, megúszhatja ennyivel.
-Ha még egyszer azt mondod, cica, kiheréllek!Capisci?
-Hű, te aztán kemény csaj vagy, ez tetszik!Jó éjt!-pár percig még babrált a hajammal, aztán csak arra emlékszek, hogy álomvilágba lépek...

Reggel a telefonom csörgésére keltem fel.Nem néztem meg, ki az, csak felvettem.Kissé még lehetett hallani hangomon, hogy most keltem fel, de ez foglalkoztatott a legkevésbé.

-Szia Álomszuszék!Felkeltettelek?-nevetett bele a telefonba.
-Nem, már fent voltam, de mondd, mi a gond, Alex?
-Semmi, csak beszélni szeretnék veled.Ma ráérsz?
-Öhm...Jelenleg azt sem tudom, hány óra van!-morogtam kómásan.Hülye napfény!
-Délelőtt 10:45.Bár nem szoktam órát játszani, de ez fontos.
-Atya ég!Huh, oké, negyedre gyere a kávézóba.De ne késs!
-Ezt nekem kéne mondani, de oké, ott leszek szia!-ezzel kinyomott.Hogy ma mindenki milyen kedves!Észre sem vettem, hogy Eric mellettem hangosan nyögdécsel.
-Ki az az elmebeteg, aki ilyen hajnali órákban felhív?-felém fordította a fejét, de szemét még mindig nem nyitotta ki.De aranyos reggel!
-Alex, és háromnegyed 11 van.
-Miért nem ezzel kezdted?Interjúm van negyedkor!De szeretem most Alexet!-kipattant az ágyból, majd berohant a fürdőbe.De jó már, hogy nekem is késznek kellene lennem negyedre, és csak 1 fürdő van!Na mindegy.Felkaptam egy mintás felsőt egy fekete nadrággal és persze az elmaradhatatlan fekete sapkámat.Mivel Mr. Saade elfoglalta az egész fürdőt, nem tudtam zuhanyozni.De legalább a nappaliban elhelyezett tükörben megtudtam csinálni a hajam és a sminkem.Végül is hamarabb készen lettem, mint Eric, ezért egy hangos "Majd jövök!"-el el is rendeztem a dolgot.A kávézó nem volt messze, gyalog csak 10 perc.Ránéztem az ajtóban az órámra, ami biztosított afelől, hogy nem késtem egy percet sem.Szemeimmel Alexet kerestem, akit meg is találtam.Odasiettem hozzá, majd nagy lihegések között elmondtam valami "Szia!"-t.

-Látom siettél!Minden rendben?-kérdezte mosolyogva.
-Persze, csak kicsit tovább aludtunk, mint kellett volna, de mindegy is.Mit is szerettél volna tőlem kérdezni?
-Hát...

Eric szemszöge

Miért van az, hogy minket mindig megzavarnak?Kezd már idegesítő lenni.Megértem, hogy még nem bízik meg bennem teljesen, de lassan egy hete úgymond "járunk".Bár még egyikőnk sem mondta ki, hogy akkor ő a csajom, pasim.Ezt kéne megváltoztatni.Gondolkodásomból a zuhanyrózsából jövő hirtelen hideg zavart meg.
-Basszus de hideg!-kiáltottam fel, bár nem értem miért, mert Trina már elment pár perce.Ránéztem órámra, ami azt mutatta, hogy el fogok késni.De jó. Tomas tuti ki fog nyírni.Miért vagyok ilyen szerencsétlen?
Pár perc múlva már az autóban nyomtam erőteljesen a dudát.Az embernek sietnie kell!Miért nem veszik ezt észre?Végül is csak 2 percet késtem, de amúgy is el voltak csúszva, engem már észre sem vettek. Ezaz!
Az interjú egész jól ment, bár kitértek arra a pontra, hogy van-e barátnőm, én, mint mindig, csak annyit mondtam "No comment!".
Már délben otthon voltam, de Trina még sehol.Mit csinálhatnak ezek ketten?

Trina szemszöge

-Hát...-húzta el a száját.
-Mondd már!Mindjárt felrobbanok!
-Jó!Amikor először láttalak, tudtam, hogy te kellesz nekem.Feldobod az életem minden egyes percét.Ha valaki megkérdezi, van-e barátnőm, én mosolyogva válaszolom, hogy igen.De én ennél többet akarok!-teljesen összezavarodtam.Most akkor mi van?Csak azt vettem észre, hogy féltérden van...
-Hozzám jössz feleségül?...