Jó olvasást!
-Hogy mi?-teljesen lefagytam. Jól hallottam?
-Mit válaszolnál erre?
-Hát...
-Szerinted Gina "Igen!"-t fog mondani?-szegezte rám tekintetét.
-Úr isten! Kezdtem megijedni, hogy ezt tőlem kérdezed. Nos, mindenféleképpen kevesebb csöpögős rész legyen benne, mert nem nagyon szereti. Ő tenni szeret, nem ígéreteket hallgatni. Ja, és imádja a vörös rózsát. Mindenféleképpen azt is vigyél egy szállal. Ééééés... Megnézhetem a gyűrűt?-hadartam el neki.
-Ja, oké. Megfogadok mindent, és tessék.-helyezte kezembe a dobozkát. A benne levő gyűrű pont passzolt Gina ízléséhez. Egy gyönyörű ezüst karika, rajta egy nem túl nagy, mégis tiszta gyémánt. Egyszerűen mesés. Ha nemet mond, egy sikátorban fog ébredni...
Alex vizslató pillantása arra engedett következtetni, a válaszomat várja. Még húztam egy kicsit az agyát, majd egy nagy levegővétel után kifejtettem neki gondolataimat.
-Figyelj rám! Remélem komolyan gondolod ezt az egészet,...mert akkor ajánlom, hogy én rendezzem az esküvőt! És a gyűrű... A gyűrű. Ennél szebbet nem kívánhatna Gina. Teljesen eltaláltad az ízlését, és ha hihetek neki, akkor olyan szerelmes beléd, hogy azt kigyógyítani nem lehet. Imád téged, úgy, ahogy vagy. Még a hibáiddal együtt is elfogadott. Nagyon becsüld meg, oké?-nyújtottam a gyűrűt tartó kezem.
Ez az egész azért volt, hogy áldásom adhassam rájuk. És még szép, hogy megkapták! Alig várom már a nagy napot, amikor Gina könnybe lábadt szemekkel elfogadja a "felkérést".
-Köszönök mindent Trina! Nagy segítség vagy! A fiúk azt mondták, hogy csak a kérdést tegyem fel táncos ruhában.
-Na ne! Még Edin is? Pedig megbíztam benne! Hát, ha rám hallgatsz, öltöny, vacsora egy étteremben és az a bizonyos vörös rózsa.Na meg a gyűrű!-nevettem el magam. Az a gondolat, hogy Alex elegáns lesz, eléggé humoros.
-Egyszerűen egy zseni vagy! Imádlak! Amúgy két hét múlva terveztem ezt az egészet. Pont az évfordulónkon. Mindenképpen bizakodó vagyok a választ illetően, de segítened kéne még valamiben. El kell érnem, hogy az apja is rábólintson. Tudnál nekem segíteni?-nézett rám könyörgően.
-Persze! Ismerem az apját. Elég nehéz lesz, de megoldható.Csak csinálj valamit a hajaddal. Nem szereti a nyápicokat. Olyan "ősapa" fajta, aki a lányának olyat képzelt el, aki kikergeti az oroszlánt a barlangból.
-Szerintem most menjünk el gyúrni!-húztam a bejárat felé. Persze előtte rendezte a számláját, nekem nem sikerült semmit fogyasztanom.
Régen jártam a kondiban, már rám is fér. Kezdek eltunyulni. Alex szótlanul követett. Nem hoztunk ruhát, de ott általában kapunk egy edző cuccot, ha nagyon kell.
Mikor odaértünk, Sam már az ajtóban köszöntött.
-Visszatért a mi jómadarunk? Atya ég, de elszálkásodtál, te lány!-ölelt meg régi edzőm.
-Te viszont gyúrtál, nem is keveset! Lassan nagyobb vagy, mint egy szikla!
-Csak Laylanak akarok tetszeni.-pirult kicsit el. Ilyenkor olyan vicces. Alex csak kapkodta a fejét. Nem értett semmit.
-Megkérted már a kezét?-fontam össze karomat magam előtt. Mindig is én noszogattam, hogy tegyen meg felé egy lépést.
-Mi az hogy! Azóta már összeházasodtunk, és van egy kislányom is!
-Ó, te jó ég! Gratulálok! Nagyon örülök nektek!-simítottam végig izmos karján.
-Nem akarok zavarni, de gyúrni jöttünk, emlékszel?-nézett rám szúrósan Alex. Kissé irritálta, hogy nem tud semmit a múltam e pontjáról.
-Ja, igen! A tékozlólány visszatér a gyökereihez!-nevettem fel-Kéne egy gyors helyrepofozás a jövendőbeli vőlegénynek! És ne feledkezzünk meg rólam se!
-Rólad? Soha! Gyertek, megmutatom a centert.-mutatott elénk, de én ellenkeztem.
-Még mindenre emlékszek, Sam! Csak ruha kéne.-néztem rá szégyenlősen. Mindig elintézte azokat a pasikat, akik itt rám másztak. De nem álltak meg ennél. A zuhanyzóba is utánam jött egy-kettő, de Sam bemosott nekik, és kirúgta őket. Mindig is különlegesen bánt velem az első alkalomtól kezdve. Gyakorlatilag ő a második apám.
A ruhaméretek egyeztetése után átöltöztünk, majd megmutattam a kondigépeket Alexnek. Miután mint egy kisgyerek vetődött rá a gépekre, magára hagytam. Utam a ringekhez vezetett. Sam éppen edzett valakit, engem észre sem vett.
-A nagy mester megmutatna nekem pár fogást?-kezeimre már a kesztyűket húztam. Sam elküldte az előttem boxoló fiút, majd felsegített a "tettek mezejére".
-Emlékszel még mindenre?-nézett rám, közben megerősítette kesztyűmet kezeimen.
-Mindenre! Kezdjük!
-Régen nem csináltad ezt, ugye? Látom, hiányzott már!-nevetett, bal egyenesem után.
-El sem hiszed, mennyire. Hihetetlenül hiányzott ez! De legfőképpen te!-fojtattam a forgó könyökkel...
Az időt már nem érzékeltem, csak telefonom csörgésére figyeltem fel. Sűrű elnézéseket kérve Samtől, megnyomtam a zöld gombot, majd fülemhez emeltem a készüléket.
-Tudod te, mennyi az idő?-kérdezte dühösen Eric. Ezen csak mosolyogtam, mert ilyenkor a hangja valami nagyon furán hangzott.
-Nem, de neked is szia!-nevettem fel. Nem bírtam tovább visszafogni magam...
-Ez nem vicces! Délután 3 óra van!Azóta egy SMS-t sem küldtél, hogy élsz-e vagy halsz, se semmit!-kiabált. Először lefagytam az idő hallatán, de aztán visszatértem vicces énemhez.
-Ha halott lennék, nem gondolod, hogy nem tudnék írni vagy telefonálni?-kuncogtam visszafogottan.
-Mitől van ilyen jó kedved?
-Csak egy kicsit sportolunk Alexszel.-levettem másik kesztyűm is, majd tekintetemmel az előbb említettet kerestem. Egy széken ült, szendviccsel a kezében. Jellemző!
-Ugye azért sportoltál is?-toltam el szám elől a telefonom.
-Ja, de most tartok egy kis szünetet.-emelte fel "uzsonnáját" bizonyításképp.
-Hahó, Trina itt vagy?-halottam Eric aggódó hangját a vonalon túlsó végén.
-Igen, itt. Egy órán belül otthon leszek, amúgy hogy ment az interjú?
-Hát kitértek szokásosan arra, hogy van-e barátnőm...
-Mire te...-vágtam a szavába.
-Azt mondtam, No comment! Még nem akarok semmit sem elkapkodni, így nem tudnak rólad.
-Annak örülök! Na, de most mennem kell, szia!
-Szia!-azzal letette. Alex kezéből kivettem a szendvicset, mert nem is ebédeltem, majd pár hatalmas harapás után visszaadtam neki. Nagyon nem tetszett ez neki, de nem érdekelt. Elküldtem öltözni, majd én is ugyanezt tettem. Persze Samtől még elbúcsúztam, majd Alex hazavitt, aztán elhajtott.
Miután beléptem a lakásba, ideges trappolásokat hallottam a konyhából. Eric fel-alá járkált a szobában. Mikor meglátott, azonnal elindult felém. Arcán aggódást véltem felfedezni, aminek nem tudtam az okát. Bár ne tudtam volna meg...
-Már mióta várok! Fél 4 van! Hol voltál?
-Az nem lényeges, de mi van veled?-néztem ideges arcát. Izmai megfeszültek, arca rezzenéstelenül maradt, szemei engem bámultak. Itt valami nem stimmel!
-Mi a baj? Olyan beszari képet vágsz, hogy az már fáj!-nevettem, de hamar abbahagytam arckifejezése láttán.
-Figyelj! Ülj le!-húzott maga elé egy széket. Megfogta a karom, de én lesöpörtem kezét magamról. Az, hogy nem mondja el, mi a baj, az őrületbe kerget! Meglepetten nézett rám, de idegesen teljesítettem, amit kér.
-Mi van? Mondd már el, különben esküszöm, hogy beverem azt a kibaszott helyes képed!-néztem rá szúrósan. Még egy percig hezitált, latolgatta az esélyeket, mennyire borulok ki, majd felém fordult. Leguggolt elém, megfogta a kezem, majd megszorította.
-Apádnak autóbalesete volt...
-Hogy mi?-szemeim könnybe lábadtak. Eric mutatóujja felmutatásával jelezte, még nincs vége a történetnek-Erős a gyanú, hogy Molly miatt történt ez...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése